Hirdetés

Véres kutyatámadás Sajószentpéteren, patthelyzettel

Fotók: Magánarchívum

2019.04.07. 07:16

Véres kutyatámadás Sajószentpéteren, patthelyzettel

Csak erős idegzetűeknek!

Hirdetés

Megannyi további kérdést felvető véres kutyatámadás törént április 6-án délután Sajószentpéteren.

A Borsodihír információi szerint elterjedt a helyiek körében a Facebookon, hogy két harci jellegű, felbőszült kutya rója az utcákat, akik megebesítettek egy másikat. Mire azonban a lakók érdemben ragálni tudtak volna, a két kutya már a kisváros másik végére ért, ahol a Berzsenyi Dániel utcát jelenlétükkel szinte túszul ejtették, egy kistestű ebnek pedig, aki egy ottani udvarról kinézett a kerítés lécei között, letépték a fejét (a fotó annyira megrázó, hogy kihomályosítottuk).

A helyszínre rendőrök érkeztek, a kis utcát lezárták, ekkor azonban – szemtanúk elmondása szerint – megállt az élet, ugyanis több mint két órán keresztül

nem volt, aki befogja az akkorra már (a fotókon is jól láthatóan) vérben úszó állatokat,

hiszen a szétmarcangolt tetemet zsákmányként őrizték, amiatt senki sem tudott/mert a közelükbe férkőzni. 

Mielőtt újabb tragédia történhetett volna, a helyszínre érkezett a kutyák gazdája – kiderült, kiszöktek a portájáról. Az állatok oltással és chippel sem rendelkeznek. 

A kutyatartó ellen hatósági eljárás indul.
Sajószentpéterkutyatámadás

Hirdetés

Szóljon hozzá!