Hirdetés

Elfogták a szalonnai gyilkosság negyedik gyanúsítottját

Borsodihír

2019.11.06. 13:48

Elfogták a szalonnai gyilkosság negyedik gyanúsítottját
Fotók: police.hu

Három társát már korábban megtalálták.

Hirdetés

Mint arról már korábban hírt adtunk, 2019. november 4-ét megelőző időben szalonnai otthonában többen, súlyosan bántalmaztak egy 85 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe. A nyomozók huszonnégy órán belül azonosították, majd elfogtak három férfit, akik gyanúsíthatóak voltak a bűncselekmény elkövetésével.

A rendőrök negyedik társukat is azonosították, akit a nyomozók 2019. november 6-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen fogtak el a fővárosban - közölték a police.hu-n

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves, a 18 éves, az 53 éves és a 43 éves szalonnai férfiakkal szemben. A hatóság indítványozta az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatásukat.

 

Galéria

gyilkosságszalonna

Hirdetés

Szóljon hozzá!