Stílusos Vidéki Éttermiség - ez is gyermekvédelem

MTI

2020.09.15. 14:30

Stílusos Vidéki Éttermiség - ez is gyermekvédelem
Balról Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Fülöp Attila államtitkár, jobbról Ruprecht László, a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület elnöke és Halász Norbert, a Zip's Brewhouse ügyvezetője (Fotó: MTI/Vajda János)

Mentorprogram indul Miskolcon.

Hirdetés

A gyermekvédelem jelentőségéről szólt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjának sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila azt mondta: a gyermekvédelmi oltalom alatt álló 23 ezer gyerek több mint kétharmada él nevelőszülőknél, akiknek feladata nemcsak a gyerekek gondozása, hanem későbbi boldogulásuk segítése is.

A SVÉT-ről szólva azt hangsúlyozta: bíznak abban, hogy sok olyan gyerek lesz, akinek az élete összekötődik a gasztronómiával.

A kezdeményezés során - amely a Zip's Brewhouse miskolci vendéglátóhelyről indult ki és együttműködésével valósul meg - a gyerekek éttermekbe látogathatnak el, ahol megismerkedhetnek a gasztronómiával és a vendéglátással.

Az államtitkár kijelentette: a gyermekvédelem soha nem a sajnálatról szól, hanem munkáról és együttműködésről. Csak akkor sikerülhet a gyermekvédelmi szakemberek munkája, ha a társadalom azt befogadja, elfogadja, a kormány ezért indította el a Befogadlak programot.


Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón elmondta: a kormánynak fontos a családok támogatása, a gyermekvédelem; 2010-től a családoknak juttatott támogatás két és félszeresére nőtt.

Az országban sajnos több tízezer gyermek él biztos családi háttér nélkül, az ő érdekükben döntött a nevelőszülői rendszer megerősítéséről a kormány.

Kiemelte: 2014-től a nevelőszülői jogviszony is foglalkoztatási jogviszonynak minősül. A két évnél kisebb gyermekeket gondozó nevelőszülők idén januártól nevelőszülői gyedet is igénybe tudnak venni, folyamatosan nő és 5800-ra emelkedett a nevelőszülők száma Magyarországon.
A kormányszóvivő üdvözölte a SVÉT kezdeményezését, mint mondta: fontos, hogy a nevelőszülői hálózatból kikerülő fiatalok szakmához, biztos megélhetéshez jussanak.

A SVÉT gyermekvédelmi mentorprogramjának célja, hogy a gyermekvédelemben élők mentorokon, képzésen és közösségi programokon keresztül ismerjék meg a hazai csúcsgasztronómiát.
Miskolcgasztronómiamentorprogram

Szóljon hozzá!

Hirdetés