Veres Pál szerint a program sikerre van ítélve.
A kormány egyértelműen elkötelezett amellett, hogy Budapest, Miskolc és Pécs a lehetőségekhez képest sikeresen tudja előkészíteni a klímasemlegessége érdekében tett vállalásait - mondta a területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, miután egyeztetett a klímabarát települések szövetségének képviselőivel.
Navracsics Tibor emlékeztetett: a három város európai bizottsági támogatást nyert el a klímasemleges város cím előkészítésére, és néhány héttel ezelőtt született az a kezdeményezés, hogy beszéljenek arról: mennyiben tudják egyeztetni a kormány klímapolitikai célkitűzéseit az erre rendelkezésre álló pénzügyi forrásokkal, valamint a települések klímapolitikai célkitűzéseivel.
Hangsúlyozta: az egész ország érdeke, az ország vállalásait is elősegíti, ha ez a három város élen jár a kötelezettségek vállalásaiban és teljesítésében is. Ehhez uniós forrást és nemzeti forrást is felhasználnak, továbbá létrehoznak a városok és a kormány szakértőiből egy szakértői bizottságot a programok és a finanszírozás kidolgozására.
Veres Pál, Miskolc ellenzéki polgármestere a környezetvédelem és a klímasemlegesség alapelvét hangsúlyozva döntő lépésnek nevezte, hogy pályáztak az Európai Bizottságnál.
Hozzátette:
a város lehetőségként fogja fel, hogy pluszforrások bevonásával felgyorsulhatnak a tervezési folyamatok, majd meg is tudják azokat valósítani.
"Én abban bízom, hogy ez a program sikerre van ítélve" - fogalmazott a városvezető, ugyanakkor hozzátette: ezért tenniük is kell.
Az Európai Bizottság idén áprilisban jelentette be, melyik száz uniós város vesz majd részt abban a kezdeményezésben, melynek célja, hogy 2030-ig klímasemleges és intelligens városokká váljanak. A kiválasztott városok közé tartozik Budapest, Miskolc és Pécs is.Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón arra a kérdésre válaszolva, van-e bármilyen előrelépés az uniós forrásokkal kapcsolatban, azt mondta: "arra várunk, hogy az Európai Bizottság a mi válaszlevelünkre, amit augusztus 22-én küldtünk el, hivatalos választ adjon". Erre a forma szerint szeptember 22-ig van lehetősége; addig is folynak szakértői egyeztetések az újjáépítési alap tekintetében is - tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy mikor érkezhet uniós támogatás, a miniszter a jövő év első negyedévét reálisnak nevezte.
Végül arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a bizottság politikai játszmára használja a helyreállítási alapot, Navracsics Tibor úgy fogalmazott: "az Európai Bizottság küldetésével ellentétes lenne, hogy ha politikai játszmák részévé tenné a Magyarországgal kötött megállapodást".