Hirdetés

300 millió forint adomány vadászoktól

mti | 2025. 12. 27. | 13:07:17
Félmillió beteg gyerek gyógyulását segítik.
300 millió forint adomány vadászoktól
Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai – hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban december 27-én. L. Simon László miniszteri biztos köszöntőjében gratulált a Fejér vármegyei Vadászszövetség újraválasztott elnökének, Méhes Lajosnak és annak az összefogásnak, amelynek eredményeképpen megújult a megyei vadászkamara. Hozzátette, hogy soha ennyien nem voltak még kamarai küldöttgyűlésen, mint idén.

– Köszönöm mindenkinek, aki ebben részt vett és hozzájárult ahhoz, hogy jó hangulatban és egységben tudjunk a megyében mindannyian dolgozni azok, akik elkötelezettek vagyunk a magyar vadászat ügye iránt – tette hozzá a miniszteri biztos.

Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat (OJV) Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, az immár 13. alkalommal megrendezett esemény ötletgazdája elmondta, idén az anyaországon kívül a Vajdaságban és Erdélyben is megrendezték ezt az évek során nemzeti üggyé váló programot.

Kiemelte, az OJV eddigi adományai elérték a 300 millió forintot, az ebből vásárolt 437 darab orvosi eszközt 25 kórház gyerekosztálya kapta meg. Ezzel több mint félmillió beteg gyerek gyógyulását segítette az összefogás – mondta.

Fejes László közölte, a 19 vármegye számos vadászterületén zajlik vadászat, azonban 37 vadászterületen az általános vadgazdálkodáson túl kiemelt célja is van a vadászatoknak, ez pedig a jótékonykodás. Mint mondta, a magyar társadalom értékes tagjai a vadászok, akiknek társadalmi felelősségvállalása minden más társadalmi csoportnál koncentráltabb és szervezettebb.

Hirdetés
További híreink
Magyarország Tortája: a Bíborfehér lett a befutó
Magyarország Tortája: a Bíborfehér lett a befutó
A rögös túró és a tejföl párosa kap főszerepet.
Budapesten csak rövid tűzijáték lesz
Budapesten csak rövid tűzijáték lesz
A fővárosban tíz helyszínen várják az érdeklődőket az ünnepen.
Év végéig még használhatók a régi személyik
Év végéig még használhatók a régi személyik
Több mint 100 ezer ember már lecserélte az okmányát.
Már elindultak Afrikába a gólyák
Már elindultak Afrikába a gólyák
Túl nagy a szárazság.
A Mi Hazánk magatartását elítélte a zsidó hitközség
A Mi Hazánk magatartását elítélte a zsidó hitközség
Hat képviselő nem állt fel a roma holokauszt áldozataira való emlékezéskor.
Egyre bizonytalanabbak a magyar munkavállalók
Egyre bizonytalanabbak a magyar munkavállalók
A dolgozói lojalitás nem csak a bérezéstől függ.
Új köztársasági elnöke van Magyarországnak
Új köztársasági elnöke van Magyarországnak
Baka András 140 igen és 6 nem voksot kapott.
Országgyűlés: egy képviselő mentelmi jogát felfüggesztették
Országgyűlés: egy képviselő mentelmi jogát felfüggesztették
Ittas vezetés miatt indult büntetőeljárás ellene.
Kapitány közölte: Mészáros cégét kizárták
Kapitány közölte: Mészáros cégét kizárták
Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve van – írta.