A DVTK az Erste Ligába is nevez
![A DVTK az Erste Ligába is nevez](https://civishir.hu:10013/media/6aaec1f3-4397-4d7c-a1b6-6705146cbec1.jpg?size=850)
A DVTK Jegesmedvék a járványhelyzet okozta körülmények ellenére továbbra is elhivatott a szlovák Tipsport Ligában való szereplés felé, de minden lehetséges forgatókönyvre felkészülve a május 4-i határidőig beadja nevezését az Erste Ligába is - írja a csapat hivatalos honlapja.
- Jelenleg felkészülünk minden lehetséges forgatókönyvre és ezeknek a forgatókönyveknek a határideit be kell tartanunk. – mondta Nagy Ádám, a DVTK Jegesmedvék általános igazgatója - Ennek jegyében a magyar központú Erste Liga május 4-i határidejéig mi is beadjuk nevezésünket, ez azonban még nem garancia arra, hogy a 2020/2021-es szezont ebben a bajnokságban kezdjük meg. Klubunk továbbra is elhivatott a Tipsport Liga irányába. Az alapvető célunk, hogy a hároméves program harmadik évében is Európa egyik legerősebb bajnokságában szerepeljünk. Amennyiben a gazdasági, illetve utazási körülmények adottak lesznek, a szlovák központú liga következő szezonjára is be fogunk nevezni a Magyar Jégkorong Szövetséggel, valamint az Erste Ligával egyeztetve.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)