Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A második gól után szétesett a DVTK

mti | 2026. 03. 21. | 16:27:23
A miskolci csapat immár öt kör óta nyeretlen.
A második gól után szétesett a DVTK
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyíregyháza 3-1-re legyőzte március 21-én a vendég Diósgyőrt a labdarúgó Fizz Liga 27. fordulójának keleti, kiesési rangadóján.

A hazaiak nagy lépést tettek a bennmaradás felé, mivel a sikerükkel hét pontra eltávolodtak a közvetlen riválisuktól, azaz egyben a kieső zónától is. A miskolci csapat immár öt kör óta nyeretlen, ebből új vezetőedzőjének, Nebojsa Vignjevicnek ez volt a harmadik találkozója. A Diósgyőr hátránya továbbra is három pont az éppen vonal feletti MTK Budapesttel szemben.

Mindkét csapat óvatosan, kevés kockázatot vállalva kezdett, érződött, hogy a bennmaradás szempontjából nagy jelentősége van a keleti rangadó végeredményének. Ennek megfelelően helyzet egyáltalán nem alakult ki, a játékosok legfeljebb távolról próbálkoztak lövéssel, de ezek rendre elkerülték a kaput.

Az idő múlásával a kieső helyen álló DVTK fokozatosan veszélyesebbé vált riválisánál, mivel számára volt kedvezőtlenebb a döntetlen, ennek ellenére több mint fél órát kellett várni az első védésre:

Szakos kísérletét a nyíregyházi hálóőr hárította, akinek a szünet előtt is akadt dolga, jó ütemű kijövetelének köszönhetően a pihenőig nem született gól. A hazaiak teljesen más felfogásban futottak ki a folytatásra, azonnal ráerőltették az akaratukat a DVTK-ra. A diósgyőri kapus, Sentic bravúrja előbb a góltól, a videobíró pedig a kiállítástól mentette meg a vendégeket, de a nyíregyházi nyomás tíz perc után góllá érett egy szögletet követően. A piros-kékek lendületben maradtak, s bár egy helyzete akadt a piros-fehéreknek is, Tijani duplája a 81. percre eldöntötte az összecsapást. A második gól után szétesett a vendégcsapat, így a végére akár még nagyobb különbségű vereséget szenvedhetett volna, ami azzal együtt is igaz, hogy a hajrában egy védelmi hibát kihasználva szépített.

Fizz Liga, 27. forduló:

Nyíregyháza Spartacus FC-Diósgyőri VTK 3-1 (0-0)

Nyíregyháza, 7093 néző, v.: Csonka
gólszerzők: Katona L. (55.), Tijani (72., 81.), illetve Sajbán (88.)
sárga lap: Saponjic (45+2.), Bárdos (52.), Esiti (57.)

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC: Kovács D. - Jovanov, Dreskovic, Temesvári, Katona L. - Toma (Nagy D., 87.), Kovács M., Katona B. (Manner, a szünetben), Antonov (Katona M., 82.) - Kvasina (Babunski, 85.), Tijani
DIÓSGYŐRI VTK: Sentic - Szakos, Szatmári, Bárdos (Bokros, 68.), Pető (Varga Z., 63.) - Roguljic (Babos, 75.), Esiti, Vallejo, Tamás M. - Bényei (Sajbán, 75.), Saponjic (Ambrose, 63.)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek
A válogatott sporttörténeti jelenség volt, amely beépült a nemzettudatba.
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
A miskolciak számára rendkívül fontos a szombati bajnoki.
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat.
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
A Miskolcon aratott győzelem bekerül a foci nagykönyvébe.
„Diósgyőrben meghalt a foci”
„Diósgyőrben meghalt a foci”
Az ultrák üzentek a vezetőknek.
A Kazincbarcika kiütötte a Diósgyőrt
A Kazincbarcika kiütötte a Diósgyőrt
A borsodi rangadón négy gól született.
Így teljes a DVTK szakmai stábja
Így teljes a DVTK szakmai stábja
Két új arc érkezett Miskolcra.
Szoboszlai Dominik már 100 millió eurót ér
Szoboszlai Dominik már 100 millió eurót ér
Ebbe a klubba mindössze 20 labdarúgó tartozik.
Pont nélkül maradt a Kazincbarcika
Pont nélkül maradt a Kazincbarcika
Nem használta ki a helyzeteit Kuttor Attila együttese.
Döntetlennel mutatkozott be az új diósgyőri edző
Döntetlennel mutatkozott be az új diósgyőri edző
Az MTK otthonában egy pontot szerzett a DVTK.
Hirdetés