A miskolci alpolgármester lehet a város vezetője
![A miskolci alpolgármester lehet a város vezetője](https://civishir.hu:10013/media/7d1c9b23-43b4-4a37-9611-e25e388ef779.jpg?size=850)
Varga Andrea Klára indul Miskolcon a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SZIVE), a Jobbik-Konzervatívok és a Momentum közös polgármesterjelöltjeként – jelentették be a szervezetek képviselői április 17-én Miskolcon, sajtótájékoztatón.
Csabalik Zsuzsanna, a Függetlenek SZIVE elnöke elmondta, Veres Pál jelenlegi polgármester visszalépését követően egyesületük sürgősséggel döntött úgy, hogy helyette a mostani alpolgármestert, Varga Andrea Klárát jelöli a polgármesterjelölti posztra.
A sajtótájékoztatón Varga Andrea Klára hangsúlyozta, pártoknak el nem kötelezett képviselő volt és lesz is a jövőben, de számít arra, hogy Szopkó Tibor (Momentum) és Badány Lajos (Jobbik-Konzervatívok) alpolgármesterek és az általuk képviselt pártok összefogásával együttműködő városvezetést tudnak kialakítani.
Szopkó Tibor azt mondta, a nemrég nyilvánosságra hozott, a Jobbikkal közös választási program a mérvadó számukra abban a tekintetben, hogy kivel tudnak a város érdekében választási szövetséget kötni. Ebben partnerre találtak mások mellett Varga Andrea Klárában, a Függetlenek SZIVE egyesületben és a Jobbik-Konzervatívokban is – tette hozzá.
Az alpolgármester ismertette, a választási szövetség 18 közös képviselőjelöltet állít majd a június 9-ei önkormányzati választásokra.
Badány Lajos kiemelte, a választási szövetségben a jelenlegi várospolitika továbbvitelének lehetőségét látja. Megjegyezte, a folytonosság biztosítékát az egykor Veres Pált is jelölő Függetlenek SZIVE és a múlt héten bemutatott Jobbik-Konzervatívok és a Momentum közös programjában látja.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Varga Andrea Klárát polgármesterként jelölő választási szövetséghez a Helyi Civilek Szövetsége és a Mindenki Magyarországa Néppárt is csatlakozott. A közös képviselőjelölteket pénteken mutatják be.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)