A miskolciak hosszabbításban nyertek Nyitrán
![A miskolciak hosszabbításban nyertek Nyitrán](https://civishir.hu:10013/media/afea081e-fcad-4ccc-8e2d-c067fdd3be62.jpg?size=850)
Hosszabbítás után a DVTK Jegesmedvék csapata 3-2-re győzött Nyitrán a szlovák jégkorongliga november 24-i játéknapján.
A miskolci csapat így egymás után a második sikerét aratta.
A mérkőzés mezőnyjátékkal indult, az első veszélyes helyzetre egészen az 5. percig kellett várni, igaz, ezt azonnal kihasználta a Nyitra. Holesinsky vitte be a korongot a miskolci harmadba, lövése nagyot csattant a hátsó palánkon, de éppen hozzá pattant vissza a korong, és közelről fonákkal már a kapuba emelt (1-0). Gyorsan jöhetett volna a válasz, hiszen egy perc múlva emberelőnybe kerültek a Jegesmedvék, de Cowley minden lövést hatástalanított. A következő szakasz inkább küzdelmes volt, és mivel a csapatok a védekező feladataikat meglehetősen jól látták el, a kapusoknak nem volt igazán nehéz dolguk. A hajrában a Nyitra több mint egy percig játszott késleltetett kiállításban, Rajnának kétszer is védenie kellett, mire megkezdhették első fórjukat a vendéglátók. Ezt a miskolciak elég simán kivédekezték.
A második játékrész áthúzódó hazai emberelőnnyel indult, amely ráadásul 2+2 perc volt, ám a Jegesmedvék kihúzták. A 25. percben egyenlítettek a miskolciak, Galanisz a szólója végén a jobb felső sarokba lőtt (1-1). Beleerősített a Nyitra, fölénybe is került, Rajna folyamatosan kapta a lövéseket. A vendégek a kontráikban bíztak, a 31. percben Révész lőhetett zavartalanul, Cowley azonban magához ölelte a korongot. Később kiegyenlítettebb lett a játék, a miskolciak is számos helyzetet dolgoztak ki, különösen az utolsó percekben, Cowley több nagy védést is bemutatott.
A harmadik harmad elején megfordították az állást a vendégek: egy kipattanót a fiatal Lövei emelt közelről a kapuvas alá (1-2). Hamar egalizáltak a házigazdák: két perc múlva Hrnka oldalról, csaknem az alapvonalról vette be Rajna kapuját (2-2). Felpörgött meccs, mindkét csapat komoly energiákat mozgósított a következő gól megszerzéséért, amely döntőnek bizonyulhatott volna. Ennek megfelelően futószalagon követték egymást a helyzetek mindkét oldalon. Az 54. percben komoly esélyt kaptak a Jegesmedvék, hiszen emberelőnybe kerültek, de nem tudták eredményesen befejezni azt. Három perccel a vége előtt Vas már csak a kapussal állt szemben, lövését védte Cowley.
A hosszabbítás két perccel a lefújás előtt ért véget, ekkor Rauhauser talált be oldalról (2-3). A DVTK Jegesmedvék másodszor is legyőzték az eddig 9 győzelemmel és mindössze 2 vereséggel álló Nyitrát, és ott vannak a rendkívül sűrű középmezőnyben.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)