A Momentum vesszőfutása: Donáth Anna lemondott
![A Momentum vesszőfutása: Donáth Anna lemondott](https://civishir.hu:10013/media/d3a72f8b-1daf-4a7b-81fb-92afcc9e95e8.jpg?size=850)
Donáth Anna jőnius 10-én, hétfőn bejelentette, hogy lemond a párt éléről. A Momentum nem ugrotta meg az 5 százalékos küszöböt az EP-választáson és a fővárosi közgyűlésbe sem küldhet képviselőt.
„Az Európai Parlamenti eredményünk kudarc – még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet”
– írta a bejegyzésében a Momentum elnöke, és felsorolta a párt sikereit is az önkormányzati választásokon. Zuglóban a Momentum jelöltje legyőzte a Fideszt és az MSZP-t, Pikó András és Soproni Tamás újrázni tudott, a momentumos jelöltek elhódították a Fidesztől Bánrévét, Vámospércset Keszthelyt és Győrt.
A párt július elején tart tisztújítást, addig Donáth és az elnökség ügyvezetőként vezeti a pártot. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke már be is jelentkezett az elnöki posztra.
![](assets/images/link.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)