A rendőrök 155 kiló kokaint találtak Csepelen
![A rendőrök 155 kiló kokaint találtak Csepelen](https://civishir.hu:10013/media/7a80f897-a8ef-41ae-a047-e0a9312aefd3.jpg?size=850)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több mint 154 kilogramm, 23 milliárd forintot meghaladó értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen. A BRFK december 5-én közölte, hogy egy, a csepeli szabadkikötőben "ólálkodó" maszkos férfiről érkezett bejelentés november 11-én hajnalban. Az ismeretlen elmenekült, a rendőrök nem találták meg.
Megtalálták ugyanakkor azt a hűtőkonténert, amit megpróbált kinyitni: a hat méter magasan elhelyezett konténerben kialakított rejtekhelyről 155, egyenként körülbelül egykilós kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomag került elő. A helyszínen folytatott szemle keretében alkalmazott tesztek kokaint mutattak ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A kirendelt vegyészszakértők vizsgálata megerősítette, hogy a nettó 154,805 kilogramm lefoglalt anyag nagy tisztaságú kokain, aminek feketepiaci értéke 23 milliárd 220 millió forintra tehető – írták.
A közlemény szerint ez átlagos hígítással is annyi kábítószer, hogy életkortól függetlenül minden második fővárosi lakosra jutna egy adag.
Az adatgyűjtés megállapította, hogy a kábítószer elrejtésére használt konténert Ecuadorban adták fel, és banánt szállítottak benne; a szállítmány Mexikóba, majd hajóval Németországba érkezett, onnan vasúton jutott Magyarországra november 8-án, ahol a banánt kirakodták. A BRFK nyomozói minden részletre kiterjedő adatgyűjtést folytatnak Magyarországon, és felvették a kapcsolatot több külföldi hatósággal, köztük az amerikai kábítószerellenes ügynökséggel, a DEA-vel.
Közölték azt is, hogy ezen az óriási drogfogáson túl a Budapesti Rendőr-főkapitányság idén összesen körülbelül 406 209 000 forint utcai értékű kábítószert vont ki a feketepiaci forgalomból, közte 2,775 kilogramm kokaint, 4,55 kilogramm amfetamint, 76,21 kilogramm, továbbá 138 tő marihuánát, és 96 embert fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)