A Sándor-palota így reagált a Sulyok Tamás elleni vádakra
![A Sándor-palota így reagált a Sulyok Tamás elleni vádakra](https://civishir.hu:10013/media/1c4876f2-7a55-4fcd-8ed7-465c1bc3c598.jpg?size=850)
Sulyok Tamás köztársasági elnök több mint 10 éve nem gyakorolja ügyvédi hivatását. Ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre – adta hírül a Sándor-palota május 22-i közleményében, miután Dobrev Klára azt állította, az államfő köztörvényes bűnöző.
A DK politikusa szerint Sulyok külföldieknek játszott át magyar termőföldeket, és a birtokába jutott iratokat csütörtökön eljuttatja az ügyészséghez.
– Az államfő állampolgárként, jogászként, alkotmánybíróként és a testület elnökeként is bízott, és bízik most is a magyar igazságszolgáltatás rendszerében. Az államfő a mesterségesen felkorbácsolt politikai hangulat ismeretében nem lepődik meg a személyét ért támadáson, egyúttal az elhangzott rágalmakat a választási kampány részének, mindazonáltal rendkívül tisztességtelennek tartja, és határozottan visszautasítja. A rágalmazóval szemben a Sándor-palota megteszi a megfelelő jogi lépéseket – fogalmaztak.
![](assets/images/link.jpg)
![Ózd kilép a szürkeségből Ózd kilép a szürkeségből](https://civishir.hu:10013/media/4eec8404-12a8-432b-b7ea-2bc44bc08762.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)