A tanárokat szidalmazta az ittas borsodi apa
![A tanárokat szidalmazta az ittas borsodi apa](https://civishir.hu:10013/media/ff8d3297-ab03-440b-8f22-4330c71bcae8.jpg?size=850)
Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a borsodi kistelepülésen élő férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint ittas állapotban bement a helyi általános iskolába és trágár módon kiabálni, veszekedni kezdett a jelenlévő iskolai alkalmazottakkal a gyermekével kapcsolatosan a nap korábbi szakaszában történt konfliktus miatt.
A vádlottat az igazgató-helyettes és az egyik tanár próbálta nyugtatni és kérték őt, hagyja abba a hangoskodást, beszéljék meg, mi a probléma.
A terhelt agresszív viselkedését tovább folytatta, mire az igazgató-helyettes értesítette a rendőrséget és felszólította az épp távozni szándékozó férfit, hogy várja meg a hivatalos személyeket, mely azonban nem tetszett a terheltnek és egy alkalommal, nagyobb erővel meglökte a sértettet. A sértett kibillent ugyan egyensúlyából, de nem esett el, sérülése nem keletkezett. A terhelt a rendőri intézkedés során is agresszív magatartás tanúsított, mely miatt előállításra került. Az intézményben dolgozó pedagógus sértett munkaköri feladata ellátása során közfeladatot ellátó személynek minősül. A járásbíróság a vádlottal szemben 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki.
A büntetővégzés jogerős.
![Ózd kilép a szürkeségből Ózd kilép a szürkeségből](https://civishir.hu:10013/media/4eec8404-12a8-432b-b7ea-2bc44bc08762.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)