A testvérpár jutalma egy bodrogi csuka

Egy átlagosnak induló október eleji délutánon indult csukapergetésre az öccsével Zsóka Árpád a Bodrog egyik holtágához, a Szőlőskei-holtághoz vagy más néven Csizmár-érhez. A rövidülő nappalok miatt már csak néhány órás pecák férnek bele naplemente előtt, így minden percet meg kellett becsülniük. Zsóka Árpád a Pecaverzum megkeresésre elmondta, „a villantók csillogva-villogva támolyogtak a kapocs végén”.

Ő pedig sűrű csaliváltással bizakodott abban, hogy ezúttal is benne lesz a pakliban egy szebb csuka.

– Aztán egyszer csak bumm: megjött a brutális rávágás, amitől még a bot is perecbe hajlott a kezemben. Már az első pillanatában tudtam, hogy nem akármivel akadtam össze – idézte vissza a kapást. Ellenfele percekig nem mutatta magát, de azt érezte a horgász, ahogy húz, megáll, majd újra megindul a hal. – A szívem egyre gyorsabban vert, az adrenalinszintem az egekben volt. Amikor végre megmutatta magát a víz alatt, a méretei alapján már biztos voltam benne: ez lesz az ősz eddigi legnagyobb csukája. Hetekkel ezelőtt is összeakadtunk egy hasonlóan testes jószággal, de ő minden erejét és rutinját összeszedve meglépett a szákolásnál. A félelem ott ült az arcomon, de öcsém nyugtatgatott, őt nem hibázzuk el – mesélte Árpád.

Az izgalmak csak fokozódtak, amikor újra elérkezett a szákolás ideje, mert a csuka többször is elfordult a merítő elől, amely nem éppen kapitális halakra lett méretezve. Ettől függetlenül a kellően lefárasztott ellenfelet végül csak a helyére tudták tessékelni.

– Amikor ott feküdt előttünk félig a merítőben, leírhatatlan érzés volt. Készítettünk gyorsan pár fotót, és mihamarabb engedtük is vissza éltető elemébe. Azt biztosan tudom, hogy életem második legnagyobb pergetett csukája. Nem is mértük meg, az izgalom elvitte a pillanatot, de az élmény mindennél többet ért – fogalmazott Zsóka Árpád.