A válság alatt is megtartotta dolgozóit a sajószentpéteri Főnix
![A válság alatt is megtartotta dolgozóit a sajószentpéteri Főnix](https://civishir.hu:10013/media/0e9d571b-2fe8-4620-8131-f645252d27a4.jpg?size=850)
A világot sújtó járványhelyzet ellenére a Főnix Megváltozott Munkaképességű Nonprofit Kft. sajószentpéteri gyárában meg tudták tartani a munkavállalókat, folyamatos a termelés, világpiaci terméket gyártanak, több mint százan – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, az üzemben tett látogatásán.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egy éve adták át a Főnix 500 négyzetméteres üzemét, amely 185 millió forintból épült meg, és ahol megváltozott munkaképességűek gyártanak márkás síbakancsot.
Az államtitkár felidézte, hogy a döntés 2020. március elején született meg a "Megváltozott Munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása" elnevezésű programról. Ezzel a kormány célul tűzte ki azon megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatását, akiknek foglalkoztatási rehabilitációja lehetséges, és akik képzettségi szintjüknek megfelelő munkakörben nem voltak elhelyezhetőek. A program megvalósítására mintegy 800 millió forintot hagytak jóvá.
Bodó Sándor úgy fogalmazott: az embereknek talán a legfontosabb az egészségügy és az értékes munkavégzés, így vannak ezzel a megváltozott munkaképességűek is. Fontos, hogy visszatérhessenek a munkaerőpiac teljes világába, amint ez megtörtént a sajószentpéteri üzem számos munkavállalójával is. A programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság koordinálja.
Csereklyei Dániel, a Főnix ügyvezető igazgatója az elmúlt egy évet értékelve hangsúlyozta: ez az időszak a projekt minden résztvevője számára bebizonyította, hogy összetett és komplex termelési folyamatokra, vagyis értékes és értékteremtő feladatok ellátására is képesek a megváltozott munkaképességűek.
A vállalat jelenleg 6 megyében 12 akkreditált üzemben folytat rehabilitációs célú foglalkoztatást.
A nonprofit cég a sajószentpéteri üzem első egy év eredményei között tartja számon, hogy miközben eleinte partneri segítséget kértek a minőségellenőrzéshez, a jó teljesítménynek köszönhetően mára már ez is a saját kezükbe került. Jelentősen tudták növelni termelékenységüket is, 8 órában a kezdeti 150 pár síbakancs gyártásáról mostanra már 350-400 párra emelkedett a termelés. Terveik között szerepel ehhez kapcsolódva a motivációs bérezés bevezetése, napi 400 pár gyártott bakanccsal.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)