Hirdetés

Adventi kavalkád Szerencsen

MTI | 2024. 12. 02. | 08:19:21
A Nemzeti Művelődési Intézet helyi irodájában elhangzott, a kultúra támogatása is rendkívül fontos a kormánynak.
Adventi kavalkád Szerencsen
Koncz Zsófia (Fotó: MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A családok mellett a kultúra támogatása is rendkívül fontos a kormánynak, amely folyamatosan dolgozik azon, hogy minden településen jelen legyenek a kulturális szakemberek – mondta a Kulturális és az Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára december 1-jén Szerencsen, a Nemzeti Művelődési Intézet helyi irodája által szervezett adventi kavalkádon. Koncz Zsófia közölte, 2012 előtt az ország településeinek mintegy hetven százalékán nem volt közművelődési szakember. Az államtitkár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, hozzátette, ez az adat azóta jelentősen javult annak köszönhetően, hogy egy országos hálózatot alakítottak ki.
Úgy fogalmazott, büszke arra, hogy elindították a Petőfi Kulturális Programot, aminek részeként először negyvenhárom, idén pedig további huszonhét iroda nyílt meg, így már hetven iroda működik az országban.

Hozzátette, a nemrégiben elindított szerencsi irodából mintegy negyven település kulturális programjait fogják irányítani.

Koncz Zsófia jelezte, fontos az, hogy a legkisebb településekre is eljussanak az olyan programok, amelyek amellett, hogy erősítik a kultúrát, közösségépítő hatással is bírnak. A megnyitót követően az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, azért is fontos, hogy a program részeként Szerencsen is iroda nyílt, mert az tovább erősíti a város kulturális és történelmi jelentőségét. Szerencs amellett, hogy igazgatási, egészségügyi és oktatási központ "a csokoládé fővárosa és Tokaj-Hegyalja kapuja" is, valamint része a világörökségnek – mondta.

Konczné Tegzes Erika, az NMI vármegyei igazgatóhelyettese a rendezvényen közölte, a Petőfi Kulturális Program részeként az elmúlt két évben összesen hat irodát nyitottak. Tavaly három mintaprojektet indítottak el a vármegyében Mezőkövesden, valamint Cigándon és Aggteleken. Idén pedig a szerencsi és az edelényi mellett az abaújszántói irodákat indították el – ismertette.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőbeszédében azt mondta, örül annak, "hogy a kultúra visszajött Szerencsre" és bízik abban, hogy az iroda működése tovább tudja gazdagítani a szerencsi és a környékbeli települések kulturális életét.

Hirdetés
További híreink
Rekordösszegű bírság a sajóbábonyi üzemnek
Rekordösszegű bírság a sajóbábonyi üzemnek
A játékszabályokat be kell tartani! – írta a főispán.
Felújították a prügyi óvoda udvarát
Felújították a prügyi óvoda udvarát
Hatmilliót költöttek rá.
Kutyát mentettek, gazdit fogtak Ózdon
Kutyát mentettek, gazdit fogtak Ózdon
Állatvédők kérték a rendőrök segítségét.
Két utcában aszfaltoznak Boldván
Két utcában aszfaltoznak Boldván
Járdafelújítás is része a beruházásnak.
Hamarabb végeznek az arnóti körforgalom bővítésével
Hamarabb végeznek az arnóti körforgalom bővítésével
Március 21-én már birtokba vehetik a közlekedők.
Telefontolvajt fogtak Putnokon
Telefontolvajt fogtak Putnokon
Pár óra alatt elkapták a férfit.
Ónodon járt a Nébih, és sok hibát talált
Ónodon járt a Nébih, és sok hibát talált
Megsemmisítésre is utasítást adtak.
Két ongai helyszínen is nagy munka kezdődik
Két ongai helyszínen is nagy munka kezdődik
Kihirdették a közbeszerzés nyertesét.
Rajtaütés Szikszón és Aszalón
Rajtaütés Szikszón és Aszalón
Videó az elfogásról.
Innovatív és fenntartható nyílászárógyártás
Innovatív és fenntartható nyílászárógyártás
Kiváló minőségű műanyag és alumínium nyílászárók Hajdúböszörményben.
Félkilós drogfogás Borsodban
Félkilós drogfogás Borsodban
Aszalón és Szikszón terjesztették az új pszichoaktív anyagot.
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Rekordszámú új dal született 2024-ben
Összesen 13 milliárd 538 millió forint jogdíjat fizettek ki.
A Csengey-kert megmentését ünneplik Miskolcon
A Csengey-kert megmentését ünneplik Miskolcon
Az ellenzéki képviselő szerint elérték a céljukat.
Oscar-díj: tarolt az Anora
Oscar-díj: tarolt az Anora
Magyar esélyes is volt, de végül Jancsó Dávid nem kapott szobrot.
Elhunyt Harkányi Endre
Elhunyt Harkányi Endre
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész 90 éves volt.
Nyolcvan gyertya Hobo születésnapi tortáján
Nyolcvan gyertya Hobo születésnapi tortáján
1968-ban már megírta első dalszövegét.
Székelyudvarhely a vendége Miskolcnak
Székelyudvarhely a vendége Miskolcnak
A közönség az erdélyi város kulturális életébe pillanthat bele.
Bíró Tibor a Magyar Filmakadémia Aranyérmese
Bíró Tibor a Magyar Filmakadémia Aranyérmese
A CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál igazgatóját kitüntették.
Elhunyt Lukáts Andor
Elhunyt Lukáts Andor
Több mint ötven filmet is forgatott.
Oscar-díj: ismét van magyar jelölt
Oscar-díj: ismét van magyar jelölt
A brutalistát tíz kategóriában jelölték.
Meghalt a Kossuth-díjas színművész
Meghalt a Kossuth-díjas színművész
Saját kérésére szűk családi körben búcsúztatják.
Hirdetés