Terepjáró hajtott a tömegbe Mannheimben

Súlyos incidens történt március 3-án, hétfőn a nyugat-németországi Mannheim városában, ahol egy autó nagy sebességgel a tömegbe hajtott - írja a hirado.hu. A Bild értesülései szerint az esetnek több sérültje és két halottja is van. A helyi rendőrség nagyszabású akciót indított a belvárosban, azonban további részleteket egyelőre nem közöltek.
A Reuters azt írta, beszámolók szerint a fekete színű terepjáró a Paradeplatz térről indulva nagy sebességgel haladt az emberek közé, majd a város egyik jelképes látványossága, a víztorony irányába folytatta útját. A Bild információi szerint két ember meghalt, több súlyosan megsérült az incidens során.
A támadás különösen aggasztó annak fényében, hogy az elmúlt hetekben több erőszakos cselekmény is megrázta az országot. Decemberben Magdeburgban, majd januárban Münchenben történtek halálos kimenetelű gázolások, továbbá tavaly májusban Mannheimben egy késes támadás is sokkolta a közvéleményt.
Az idei karneváli felvonulások előtt a német hatóságok fokozott készültségben voltak, miután az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető közösségi médiafórumokon felhívások jelentek meg kölni és nürnbergi rendezvények elleni támadásokra. A legutóbbi mannheimi eset tovább növeli a feszültséget az országban.
Sajtóértesülések szerint egy gyanúsítottat letartóztattak, ezt azóta a rendőrség is megerősítette. A lap szerint jelenleg magas rendőri készültség van a környéken, minden utcát és hidat géppisztollyal ellenőriznek, a város felett helikopter köröz.
A rendőrök lefoglaltak egy járművet – egy fekete színű Ford Fiestát -, amelyről feltételezhető, hogy az elkövetőé.















