Az állatokat megmentették, de a takarmány megsemmisült Szentistvánnál

Amint arról beszámoltunk, bálák kaptak lángra Szentistván külterületén, Mezőnagymihály határának a közelében július 24-én, pénteken. A mezőcsáti, a mezőkövesdi, a füzesabonyi és az egri hivatásos, valamint a tiszabábolnai önkéntes tűzoltók oltották el a lángokat.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleményben tudtatta, hogy a bálatűz során személyi sérülés nem történt, és az állatok is teljes biztonságban vannak, miután idejében biztonságos távolságba vezették őket. Ugyancsak nem esett kár az épületekben és más vagyonelemekben sem.
A tűz a betárazott szénabálákat érintette, így a következő téli takarmány jelentős része sajnos megsemmisült.
A tüzet a rendszeres "hőmérőzés" ellenére kialakult öngyulladás okozta, de az eset kapcsán kiemelten felhívják a figyelmet a rendkívüli aszályra. Kérnek mindenkit, hogy szigorúan tartsa be az érvényben lévő tűzgyújtási tilalmat, hiszen a tartós szárazság miatt egyetlen apró szikra is hatalmas károkat okozhat a természeti környezetben és a mezőgazdasági területeken.







































