Az amerikai alelnök biztos Orbán győzelmében

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása is világosan mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között, amiből minden magyar ember sokat profitálhat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 7-én.
A tárcavezető J. D. Vance érkezését követően arról számolt be az M1-nek nyilatkozva, hogy harmincöt éve, 1991-ben járt utoljára amerikai alelnök Magyarországon, és 2006 óta nem volt ilyen magas rangú amerikai látogatás, így a mostani vizit is világosan mutatja, hogy új aranykor kezdődött a két ország kapcsolataiban. "Donald Trump elnök hivatalba lépése óta egy teljesen más minősége van ennek a kapcsolatnak, teljesen más minősége van ennek az együttműködésnek, mint volt korábban. Ennek gyakorlati jelei is vannak, minden magyar ember, minden magyar család profitálhat ebből a jó együttműködésből" – mondta.
"Az Egyesült Államokban elnöki rendszer van. Ebből fakadóan az elnökkel való személyes kapcsolatnak óriási szerepe van az államközi együttműködés szempontjából. Tehát Orbán Viktor és Donald Trump barátsága gyakorlatilag új aranykort hoztak létre ebben a rendszerben" – folytatta.
"És ugye ennek olyan gyakorlati hasznai vannak például, mint hogy Magyarországot újra visszatették az úgynevezett ESTA-rendszerbe, ami azt jelenti, hogy ha valaki az Egyesült Államokba utazik, akkor nem kell vízumot kérnie, hanem ezzel regisztrál, vagy hogy az amerikai elnök engedélyezte, hogy Magyarország továbbra is olcsó orosz energiát vásároljon" – tette hozzá.
Majd aláhúzta, hogy Donald Trump ezzel segített megóvni a rezsicsökkentést, enélkül háromszor többet kellene fizetni a rezsire. Szijjártó Péter rámutatott, hogy ez a jelenlegi helyzetben kritikus fontosságú, amikor Európa egy nagyon durva energiaválság felé halad, mivel a közeljövőben könnyen alakulhat ki kőolaj- és földgázhiány, s így drámai áremelkedés is várható.
"Viszont mi, magyarok meg tudjuk védeni magunkat ettől abban az esetben, ha a keleti irányú energiaszállítások is megmaradhatnak. Ehhez az amerikai elnök a beleegyezését adta, ez a különbség a brüsszeli és az amerikai energiapolitika között. Brüsszelben egy ideológialapú energiapolitika van, az Egyesült Államokban pedig egy észszerű" – jelentette ki.
Kitért a gazdasági együttműködésre is, emlékeztetve arra, hogy tavaly a kétoldalú együttműködés a rekordok évét hozta el.
"Soha korábban nem volt akkora kereskedelmi forgalom a két ország között, mint tavaly. Tavaly érte el először a tízmilliárd dollárt, és tavaly rekordot döntött a Magyarországra érkező amerikai beruházások összértéke is azzal, hogy a tizenhat amerikai beruházás 200 milliárd forintnyi értéket képviselt" – tudatta. "S ez a lendület nem áll le most sem, hiszen már több mint 50 százalékos növekedés van a kereskedelmi forgalomban idén eddig, és csak az elmúlt három hétben hat amerikai vállalat beruházását jelentettük be Magyarországon 100 milliárd forint értékben" – fűzte hozzá.
A miniszter végül kifejtette, hogy J. D. Vance-szel először négyen egy szűk körű tanácskozást tartanak a Karmelita kolostorban, utána pedig plenáris ülésre is sor kerül szélesebb delegációval.
"Napirenden lesznek természetesen a nyugati civilizáció jövőjének nagy kérdései. Migrációs politika, ahol az amerikai és a magyar kormány egy követ fújunk, fellépünk határozottan az illegális migrációval szemben. Napirenden lesznek a családpolitikai kihívások, ugye látjuk, hogy a genderideológiát hogyan próbálják elterjeszteni a szélsőséges globális körök a világban. Napirenden lesz az együttműködés a globális béke, az európai béke és a biztonság kérdésében, hiszen Magyarország egyetlen európai uniós tagországként tagja a Béketanácsnak, amit Donald Trump elnök hozott létre a béke ügyében is."
"És van egy szoros együttműködés a két ország között a nyugati civilizáció nagy kérdései mellett természetesen a praktikus kérdésekben, így például a gazdasági vagy az energia-együttműködésünk kérdései is napirenden lesznek" – összegzett.

Vance biztos Orbán győzelmében
Az Orbán Viktor és J. D. Vance közös sajtótájékoztatóján a magyar–amerikai kapcsolatok erősítését, valamint több aktuális geopolitikai kérdést is érintettek. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködés új szintre lépett, különösen az energetikai, védelmi és űripari területeken, és 2025-öt a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rekordévének nevezte. A miniszterelnök ismét kifejtette álláspontját az ukrajnai háborúról, úgy vélekedve, hogy a konfliktus diplomáciai úton rendezhető, és Magyarország kész akár egy békecsúcs megrendezésére is.
Vance több ponton is megerősítette a magyar kormány narratíváját: bírálta az Európai Uniót, amely szerinte túlzott befolyást próbál gyakorolni a tagállamokra, és úgy fogalmazott, hogy „Brüsszel” kifejezetten ellenséges Magyarországgal szemben. Az alelnök Orbánt államférfiként méltatta, aki szerinte kulcsszerepet játszik a béketörekvésekben, és jelezte, hogy politikailag is támogatja őt. A magyar belpolitikára utalva kijelentette: bárki is lesz a következő kormányfő, az Egyesült Államok együtt fog működni vele, ugyanakkor biztos abban, hogy Orbán és pártja nyeri a választást, amire a miniszterelnök angolul reagálva csak annyit mondott: „ez a terv”.
Az alelnök kiemelte, az Egyesült Államok azt akarja, hogy Európa sikeres legyen, hogy az európai családoknak megfizethető legyen az energia, és a kontinens energiafüggetlen, sőt domináns legyen.
"Nem kell, hogy a magyarok az Egyesült Államok alelnökére hallgassanak, nem ezért jöttem, de szeretnék üzenetet küldeni, különösen a brüsszeli bürokratáknak, akik mindent megtettek, hogy elnyomják a magyarokat, mert nem szeretik azt a vezetőt, aki kiállt a népéért" – fogalmazott az amerikai alelnök.
A sajtótájékoztatón szóba került az ukrajnai háború mellett az energetikai stratégia is: Vance szerint Nyugat-Európa hibát követett el, amikor le akart válni a keleti energiahordozókról, míg Orbán azt állította, hogy Magyarországot energiaügyekben külső nyomás éri. Emellett az alelnök megismételte azt a vitatott állítást is, hogy ukrán szereplők megpróbálták befolyásolni az amerikai választásokat.
A külpolitikai kérdések között kiemelt helyet kapott Irán is. Vance szerint két lehetséges forgatókönyv áll az ország előtt: vagy felhagy a terrorizmus támogatásával és békés, prosperáló állammá válik, vagy súlyos következményekkel kell szembenéznie. Hozzátette, hogy bár határidőt szabtak Teheránnak, a tárgyalások ezt követően is folytatódhatnak, ugyanakkor hangsúlyozta: nem tartja elfogadhatónak, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson.
A sajtótájékoztató végén mindkét fél a stratégiai együttműködés fontosságát emelte ki, miközben a nyilatkozatokból egyértelműen kirajzolódott a magyar kormány és az amerikai alelnök több kérdésben is egybehangzó politikai álláspontja.





















































