Bejelentés: lesz idén Miskolcon Kocsonyafesztivál!
![Bejelentés: lesz idén Miskolcon Kocsonyafesztivál!](https://civishir.hu:10013/media/60658177-7b63-4d82-8dfb-7b4d9314b56f.jpg?size=850)
Veres Pál, a borsodi megyeszékhely polgármestere január 6-án hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy 2023-ban Miskolc – négy év kényszerű kihagyás után – ismét megrendezi a Magyarország legnagyobb téli fesztiváljaként számontartott Kocsonyafesztivált. A döntést óriási várakozás előzte meg, hiszen a gasztro-kulturális rendezvénysorozat rendkívüli népszerűségnek örvend: a helyieken kívül a környékbeliek is szívesen látogatják, de rengeteg vendég érkezik ilyenkor az ország távolábbi pontjairól is.
A rendezvény dátuma: március 3-5.
A pislogó kocsonya legendája
Közismert a szólás, hogy „Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka”. Más változatok is előfordulnak, mint „Reszket, remeg, rezeg, mint a miskolci kocsonyában a béka”. A szólás alapját a következő történet adja:
Még a 19. században történt, hogy a vasúti forgalom megnyitása előtti időkben a Gömörvidék és Budapest közti kereskedelmet gömöri fuvarosok bonyolították. Miskolc ennek az útvonalnak egy közbeeső állomása volt. A fuvarosok általában a szentpéteri kapuban lévő vendégfogadókban szálltak meg éjszakára. Egyszer egy tót fuvaros a Magyar Huszárba tért be, hogy szállást kérjen. Vacsorára kocsonyát rendelt. A kocsmárosné, akit Potyka Katinak neveztek, hamarosan hozta is az ételt. A tót atyafi nekilátott az evésnek, és előbb a lé alól kikandikáló húst akarta megenni, ám ijedten ejtette el a villát „Jaj, jaj, kocsmárosné, ennek a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felém!” A kocsmárosné is megijedt, de tudomásul kellett venni a dolgot, mert egy béka volt befagyva a kocsonyába.
A hagyomány szerint többször is megtörtént az eset Miskolc kocsmáiban és fogadóiban és nem csak fuvarosokkal, hanem országgyűlési képviselőkkel is, a 20. században a híres Korona Szállóban és a Három Rózsa vendéglőben is. Emlékét őrzi a porcelánból készített kocsonyástál, amit a vásárokon árulnak.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)