Börtön és kiutasítás vár a tiszaújvárosi nőkre támadóra
![Börtön és kiutasítás vár a tiszaújvárosi nőkre támadóra](https://civishir.hu:10013/media/37ba9c89-553b-4fda-9a7a-7c27c91239cd.jpg?size=850)
Jogerősen elítélték azt a férfit, aki ellen Tiszaújvárosi Járási Ügyészség még 2019 novemberében emelt vádat rablás és szeméremsértés miatt – olvasható az ügyészség március 5-i közleményében.
A Tiszaújvárosban, egy olasz cég alkalmazottjaként dolgozó vádlott tavaly február 24-én, este, a belvárosban figyelt fel a kerékpárjával hazafelé tartó sértettre. Az ittas férfi futva követte kiszemelt áldozatát, majd mikor utolérte, hátulról meglökte, és a kerékpárjára szerelt kosárból megpróbálta kirántani a táskáját. A nő ellenállt, segítségért kiáltott, dulakodni kezdett a támadójával, miközben erősen tartotta a táskát. A vádlott – aki nem számított ilyen komoly ellenállásra – végül eredeti tervét feladva elengedte a sértett táskáját, majd miután sikerült megszereznie két süteményt a kerékpár kosarából, elmenekült a helyszínről.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló hámsérüléssel járó sérüléseket szenvedett.
Néhány nappal később, az ismét ittas férfi kora délután a belvárosban sétált, amikor felfigyelt egy fiatal nőre, akit követni kezdett. Mikor utolérte, hátulról a sértett lábai között benyúlva, a ruházatán keresztül a kezével végigsimította a nemi szervét. A nő a sérelmére elkövetett szeméremsértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)