Észak-magyarországi börtönőrök kerülhetnek a vádlottak padjára
A gyanú szerint pénzért mobiltelefonokat csempészett be az a két büntetés-végrehajtási (bv) dolgozó, akinek a letartóztatását indítványozta az ügyészség – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben február 22-én.
A megalapozott gyanú lényege szerint egy észak-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként dolgozó két férfi illegális kapcsolatot tartott fenn az intézet különböző objektumaiban elhelyezett fogvatartottakkal és azok hozzátartozóival.
Ennek során a büntetés-végrehajtási őrmesterek 2023 októberében jogtalan előnyként készpénzt fogadtak el azért, hogy a fogvatartottak részére tiltott tárgyakat vigyenek be az intézetbe. A nyomozás adatai arra utalnak, hogy az egyik felügyelő kifejezetten kereste a kapcsolatot fogvatartottak rokonaival, akiket telefonon, de akár személyesen is igyekezett pénz átadására rávenni, s cserébe hivatali kötelességének megszegését ígérte. Az egyik elkövető 60 ezer forintot vett át azért, hogy mobiltelefont és gyógyszert csempésszen be egy fogvatartottnak, míg a másik felügyelő két elítéltnek vitt be telefonokat 170 ezer forintért.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentésére indult ügyekben a nyomozó ügyészség az NVSZ közreműködésével a hét elején elfogta az elkövetőket, szolgálati és lakóhelyükön kutatást hajtott végre, majd elrendelte őrizetüket és gyanúsítottként hallgatta ki őket. A nyomozó ügyészek az egyik elkövető lakásán kábítószer fogyasztásához használt eszközöket, továbbá kábítószergyanús anyagot foglaltak le és a férfival szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt is pozitív eredményt hozott.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmény elkövetése miatt indítványozta a két börtönőr letartóztatását. A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa az egyik gyanúsított letartóztatását elrendelte, míg a másik elkövető esetében február 22-én dönt a kényszerintézkedésről. A gyanúsítottak nem ismerték el a bűncselekmények elkövetését.
A bv a két gyanúsított szolgálati jogviszonyát azonnal felfüggesztette.