Cél a klímasemlegesség – Miskolc is benne van az európai százban!
![Cél a klímasemlegesség – Miskolc is benne van az európai százban!](https://civishir.hu:10013/media/e312c192-8297-4f9a-883a-f72a172c2830.jpg?size=850)
Magyarországról mindössze három várost: Pécset, Budapestet és Miskolcot választották be azon száz európai város közé, amelyek az Európai Bizottság támogatásával dolgozhatnak azon, hogy mintavárosokként már ebben az évtizedben is nagy lépést tegyenek a klímasemlegesség irányába.
A programban közreműködő települések, így Miskolc is, olyan kísérleti és innovációs központokként működnének, amelyek jó példáit és jó gyakorlatait valamennyi európai város átveheti és alkalmazhatja majd 2050-ig, a klímasemlegesség elérésére kitűzött nemzetközi határidőig
A „száz város misszió” kapcsán július 12-én délelőtt tartott online megbeszélésen a budapesti, pécsi és miskolci szakemberek nemcsak a távlati célokról ejtettek szót, hanem a három magyar város közötti együttműködés lehetőségeiről is. Az egyeztetések folyamatosak, a tervek szerint jövő héten is folytatódnak majd.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)