Csomagautomatákat tört fel

A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
A gyanúsított 2026 februárjában több különböző e-mail címről, egy Bács-Kiskun vármegyei település könyvtárának nyilvános wifi hálózatát használva, több számítástechnikai cikket rendelt egy internetes webáruházból, amelyeket egy tiszaújvárosi csomagautomatába szállíttatott. 2026. február 6-án éjszaka a terhelt és társa az automatához mentek és egy feszítővassal hatvanhat darab fiókot felfeszítettek, majd onnan mintegy ötmillió forint értékben vittek el számítástechnikai eszközöket. A férfi beismerte tettét és ezen túlmenően elmondta, hogy korábban más településeken is törtek fel csomagautomatákat.
Cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint tartani kell attól, hogy a férfi a még ki nem hallgatott vásárlói kör befolyásolásával, elkövetőtársával való összebeszéléssel, illetve a digitális nyomok eltüntetésével veszélyeztetné a bizonyítást, ugyanígy, életkörülményei alapján és amiatt, hogy korábbi gyanúsítotti kihallgatását követően rövid időn belül ismét hasonló bűncselekményt követett el, alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.
A bíróság ezért 2026. március 24. napjáig elrendelte a terhelt letartóztatását. A végzés nem végleges.






















































