Csontvelő-transzplantáción átesett kisfiúért futnak a miskolci rendőrök
![Csontvelő-transzplantáción átesett kisfiúért futnak a miskolci rendőrök](https://civishir.hu:10013/media/a098cd73-5f37-481f-afee-95a3ac76f0f4.jpg?size=850)
Ján Zente 4 éves koráig teljesen egészséges kisfiú volt, majd idén tavasszal, egy súlyos vírusfertőzést követően aplasztikus anémiát diagnosztizáltak nála, mely teljesen leállította a vérképzését. Június végén, több napos kemoterápia után csontvelő-transzplantáción esett át, a donor két és fél éves kisöccse volt. A sikeres transzplantáció után hazatérhetett a családjához, azonban a teljes gyógyulásig még hosszú az út.
Zente egy évig nem mehet közösségbe, ezért a család nehéz anyagi helyzetbe került az édesanya kieső jövedelme miatt.
A kisfiúnak steril szobát kell kialakítani új bútorokkal, és a hosszan tartó kezelések, gyógyszerek költségei is megterhelik a családi költségvetést. Ján Csaba főtörzsőrmester bajtársai minden támogatást megadnak, hogy Zente mielőbb újra egészséges legyen, ezért a Supersum Alapítvánnyal, Miskolc város önkormányzatával és a társszervekkel együtt jótékonysági futásra invitálják a segíteni vágyókat.
- Rajt és cél: Miskolc, Szent István tér
- Táv: 2023 méter
- Nevezési díj: 2000 forint
A távot teljesítők karszalagjuk felmutatásával tombolasorsoláson vesznek részt.
Program:
8 óra - regisztráció
9:15 - köszöntő, megnyitó
9:30 - bemelegítés
10 óra - rajt
11 óra - tombola
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)