Hirdetés
Hirdetés

A Diósgyőr hármat kapott az Újpesttől

borosdihir.hu | 2025. 11. 02. | 17:34:47
A miskolciak kihagyták a helyzeteiket.
A Diósgyőr hármat kapott az Újpesttől
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Diósgyőri VTK az Újpestet fogadta november 2-án délután, a DVTK Stadionban rendezett NB I-es labdarúgó-mérkőzésen, a bajnokság 12. fordulójában. Mindkét együttes számára égetően fontos volt a három pont megszerzése: a találkozó előtt az Újpest 10 ponttal a 11., míg a DVTK 11 ponttal a 8. helyen állt a tabellán. Az elmúlt hetek formája egyik csapat esetében sem adott okot különösebb bizakodásra: a miskolciak két döntetlen és két vereség mellett mindössze egy győzelmet arattak, a fővárosiak pedig három döntetlen és két vereség sorozatával érkeztek Diósgyőrbe. Mindez küzdelmes, brusztos összecsapást vetített előre.

Ahhoz képest, hogy mindkét csapatnak égetően kellett a győzelem, unalmasan, sok keresztpasszal és pontatlan előreívelésekkel indult a mérkőzés. A két hazai szöglet sem hozott változást, ám néhány perccel később a diósgyőriek kétszer is át tudták játszani magukat az újpesti védelmen, de a támadók nem adtak munkát Banainak. Fokozatosan állandósult a DVTK fölénye, érkeztek a beadások, egy ilyenből Bokros ajtó-ablak helyzetbe került, ám a lila-fehérek kapusa bravúrral védett.

A 17. percben hosszú VAR-vizsgálat után büntetőhöz jutott a DVTK, miután Sajbán labdája Nunes kezét érintve pattant szögletre. 

A 21. percben Acolatse tizenegyesét Banai hárította, de a dráma folytatódott: Csonka játékvezető újrarúgatta a büntetőt, mert a kapus egyik lába nem volt a gólvonalon. A 23. percben Acolatse másodjára már nem hibázott – laposan a kapu jobb oldalába gurított (1–0).

A gól után felpörgött a játék, és a 35. percben az Újpest egyenlített: egy szöglet után Horváth közeli fejesével 1–1-re módosult az állás. 

A félidő hajrájában a vendégek átvették az irányítást, veszélyesebben támadtak, és a 43. percben Lecaux beadásából ismét Horváth volt eredményes, aki 13 méterről bevette Sentic kapuját (1–2). 

Az ötperces hosszabbítás utolsó pillanataiban Acolatse buktatásáért a játékvezető ismét a tizenegyespontra mutatott, de hosszas VAR-ozás után visszavonta a büntetőt, viszont a szabálytalankodó Besét piros lappal kiállította. A 16 méterről elvégzett szabadrúgást Banai bravúrral hárította, majd a félidő végén Sajbán fejese a felső lécről pattant vissza.

Az emberhátrányban játszó Újpest a második félidő elején gyors, sokpasszos játékkal lepte meg nehézkesen mozgó ellenfelét. Tíz perc elteltével magára talált a DVTK, és átvette a kezdeményezést. Gera lövése 19 méterről a felső kapufáról pattant vissza, Mucsányi 12 méterről ismételt, de Banai védett; majd Sajbán közelről próbálkozhatott volna, de előtte csapattársa lesen volt. A hazaiak kapu előtti ötlettelensége egyre jobban bosszantotta a közönséget. Az Újpest kontrákkal jutott el Sentic kapuja elé, és ezek között akadtak komoly gólhelyzetek is. A játék összképe alapján nem érződött, hogy a DVTK emberelőnyben játszik.

A 83. percben Matko eldöntötte a mérkőzést: saját térfeléről indulva Lecaux indításával villámgyorsan jutott el a tizenegyespontig, majd a kifutó Sentic mellett a bal alsó sarokba gurított (1–3). 

Az utolsó percekben és az ötperces ráadásban hiába próbálkozott a Diósgyőr, semmi nem jött össze a hazaiaknak. A lelkesen, kreatívan futballozó, egy félidőt emberhátrányban játszó Újpest megérdemelten győzte le a DVTK-t.

Mesterszemmel: 

Damir Krznar (UTE): - Nagyon nehéz mérkőzés volt és számunkra happy enddel zárult. Nem kezdtük jól a mérkőzést, hátrányba kerültünk, de felálltunk. Azt hiszem, hogy ez a mérkőzés fordulópontot jelent az életünkben.

Vladimir Radenkovic (DVTK): - Gratulálok az Újpestnek a győzelemhez. Jól kezdtük a mérkőzést, megszereztük a vezetést, majd félreértés, meg nem értés miatt kaptunk két elkerülhető gólt. A Diósgyőr vezetőedzőjeként most vagyok először mérges a játékosokra: két belső védőnk bent volt a tizenhatoson belül, így az ellenfél leggyorsabb játékosa szabadon juthatott el a kapunk elé. Vereséget szenvedtünk, de vannak tanulságai a mérkőzésnek.

Fizz Liga, 12. forduló:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 1-3 (1-2)
DVTK Aréna, Miskolc, 5855 néző, v.: Csonka
gólszerzők: Acolatse (23., 11-esből), illetve Bokros (35., öngól), Horváth K. (42.), Matkó (83.)
piros lap: Bese (45+8.)
sárga lap: Jurek (47.), Keita (49.), Acolatse (52.), illetve Horváth K. (45+5.), Medeiros (51.), Lacoux (67.)
Diósgyőri VTK: Sentic - Gera, Szatmári (Lund, a szünetben), Bárdos, Bokros (Mucsányi Má., 76.) - Jurek, Mucsányi Mi. (Roguljic, 61.), Keita (Komlósi, 55.), Croizet - Acolatse (Babos, 55.), Sajbán
Újpest FC: Banai - Bese, Nunes, Kaczvinszki, Goncalves - Rasak (Ganea, 93.), Medeiros (Ademi, 88.), Lacoux - Matkó (Tucic, 88.), Horváth K.(Kobouri, 93.), Beridze (Geiger, 76.)

Az állás:
1DVSC12642201522
2PAKSI FC12561261721
3KISVÁRDA MASTER GOOD11623121520
4FERENCVÁROSI TC11542241219
5PUSKÁS AKADÉMIA FC12534171718
6MTK BUDAPEST12525252217
7ETO FC11452211417
8ÚJPEST FC12345181913
9DVTK12255162411
10KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC11317112210
11ZTE FC12246192210
12NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC12246142410
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Történelmi kinevezés: nő egy Bundesliga-csapat élén!
Történelmi kinevezés: nő egy Bundesliga-csapat élén!
A német férfi élvonal első női trénere.
Hiába volt előnyben a DVTK
Hiába volt előnyben a DVTK
A diósgyőri csapat kikapott a Fradi otthonában.
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
Újabb fontos meccset bukott a miskolci gárda.
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
A hazaiak nem kegyelmeztek.
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
A 2022-es müncheni Eb-n bronzérmet szerzett.
Visszavonul a diósgyőriek csapatkapitánya
Visszavonul a diósgyőriek csapatkapitánya
A szezon során egyre többször gondolt arra, hogy befejezi a pályafutását.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.
Elvérzett a DVTK Gyergyóban
Elvérzett a DVTK Gyergyóban
Vége a miskolciak szezonjának.
Történelmi kinevezés: nő egy Bundesliga-csapat élén!
Történelmi kinevezés: nő egy Bundesliga-csapat élén!
A német férfi élvonal első női trénere.
Hiába volt előnyben a DVTK
Hiába volt előnyben a DVTK
A diósgyőri csapat kikapott a Fradi otthonában.
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Foci-vb: ismét mellőzik a magyarországi bírókat
Egy magyart azért láthatunk meccset vezetni.
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Bajnoki finis: ekkor játszik a DVTK és a Barcika
Az utolsó forduló részletes programjára még várni kell.
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
A Diósgyőr egyre mélyebb gödörben
Újabb fontos meccset bukott a miskolci gárda.
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
Nagy verést kapott a Kazincbarcika Pakson
A hazaiak nem kegyelmeztek.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Ismét lebőgtek az olaszok
Ismét lebőgtek az olaszok
Sorozatban harmadszor nem vehetnek részt a világbajnokságon.
Király Gábor 50 gyertyát fúj el
Király Gábor 50 gyertyát fúj el
A 108-szoros válogatott ma is a futballnak él.
Schön góljának tapsolhattak a magyarok
Schön góljának tapsolhattak a magyarok
A válogatott legyőzte Szlovénia együttesét.
Szoboszlai és Salah útjai elválnak
Szoboszlai és Salah útjai elválnak
435 mérkőzésen 255 gólt szerzett a Liverpool színeiben.
Hirdetés