Hirdetés
Diósgyőr: megvan Vukmir első győzelme
| 2022. 04. 24. | 20:51:00
Nyögvenyelős sikert aratott a DVTK a középszerű ellenfele ellen.
![Diósgyőr: megvan Vukmir első győzelme](https://civishir.hu:10013/media/452bf334-8b09-48a2-b311-4aba41e030dd.jpg?size=850)
Hirdetés
Bekezdett a Diósgyőr hazai pályán az NB II. 34. fordulójában április 24-én a Szentlőrincen ellen.
Dragan Vukmir csapata Horváth Zoltán révén már a 6. percben megszerezte a vezetést, a támadó egy beadásnál volt szemfüles, a vendégek kapusa ugyanis rosszul mozdult ki a kapuból, könnyedén fejelt így gólt a csatár.
Az első játékrészt végig a miskolciak uralták, több helyzetet is sikerült kidolgozniuk, az előnyük azonban negyvenöt percnyi játék után maradt egygólos, 1–0.
A második félidő leginkább a mezőnyharcról szólt, egy-egy helyzet alakult mindössze mindkét kapu előtt, ennek tükrében pedig az talán már egyértelmű is, hogy nem változott az eredmény, már a 6. percben eldőlt a három pont sorsa, mely a feljutás rá pályázó Diósgyőré lett.
1. Vasas FC | 34 | 23 | 8 | 3 | 68–18 | +50 | 77 |
2. Diósgyőri VTK | 34 | 19 | 8 | 7 | 53–37 | +16 | 65 |
3. Kecskeméti TE | 33 | 18 | 8 | 7 | 57–33 | +24 | 62 |
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia | 33 | 17 | 8 | 8 | 58–27 | +31 | 59 |
5. BFC Siófok | 34 | 14 | 13 | 7 | 38–33 | +5 | 55 |
6. Szombathelyi Haladás | 34 | 14 | 8 | 12 | 33–26 | +7 | 50 |
7. Soroksár SC | 34 | 13 | 9 | 12 | 61–54 | +7 | 48 |
8. Pécsi MFC | 34 | 12 | 10 | 12 | 37–32 | +5 | 46 |
9. Nyíregyháza Spartacus | 34 | 12 | 10 | 12 | 41–45 | –4 | 46 |
10. ETO FC Győr | 34 | 12 | 8 | 14 | 42–44 | –2 | 44 |
11. FC Ajka | 34 | 12 | 8 | 14 | 44–47 | –3 | 44 |
12. Tiszakécske | 34 | 12 | 5 | 17 | 39–59 | –20 | 41 |
13. Szentlőrinc SE | 34 | 9 | 12 | 13 | 33–42 | –9 | 39 |
14. Békéscsaba 1912 Előre | 34 | 9 | 12 | 13 | 49–60 | –11 | 39 |
15. Budafoki MTE | 34 | 10 | 8 | 16 | 36–46 | –10 | 38 |
16. Dorogi FC | 34 | 10 | 7 | 17 | 31–52 | –21 | 37 |
17. FC Csákvár | 34 | 8 | 12 | 14 | 47–53 | –6 | 36 |
18. Szolnoki MÁV FC | 34 | 8 | 10 | 16 | 30–49 | –19 | 34 |
19. Budaörs | 34 | 7 | 12 | 15 | 36–53 | –17 | 33 |
20. III. Kerületi TVE | 34 | 7 | 10 | 17 | 30–53 | –23 | 31 |
Hirdetés
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat
206 nemzet csaknem 11 ezer versenyzője verseng egymással.
Gazdaság
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért
A 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges – fogalmaztak.
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez
A kormányinfón részletezte a feltételeket Vitályos Eszter.
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken
A fertőtlenítő mosogatás hiánya az ellenőrzések 8,7 százalékánál jelentett problémát, sok helyen gond a takarítatlanság is.
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)
A Volánbusz beolvad a MÁV-ba
Régi terve ez a kormánynak.
Bűn és bűnhődés