Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elérkezünk a magyar sport történelmi pillanatához

MTI | 2025. 12. 17. | 13:46:13
Bemutatkozik a PDC darts-világbajnokságon Kovács Patrik.
Elérkezünk a magyar sport történelmi pillanatához
Kovács Patrik (Fotó: PDC)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csütörtökön lép táblához a PDC darts-világbajnokságon Kovács Patrik, 2008 óta az első magyar játékos, aki részt vesz a sportág legnagyobb eseményén a londoni Alexandra Palace-ban.

A 29 éves dartsos elmondta, hogy felkészülése során kiemelt hangsúlyt kapott mentális állapotának fejlesztése. Kovács a klasszikus, táblánál végzett edzések mellett rendszeresen úszott és gyalogolt, amelyekkel az állóképesség mellett a koncentráció fenntartását is erősítette.

Elmondása szerint tudatosan gyakorolta a figyelem fókuszálását, olykor teljesen kizárva a külső ingereket, máskor pedig kifejezetten a gondolatok rendezésére törekedve. A cél az volt, hogy a versenyhelyzetekben hosszú időn keresztül képes legyen stabil, magas szintű teljesítményt nyújtani.

A hazai kiemelt viadalokat is szervező Darts Event közleménye kiemeli, hogy a magyar játékos a technikai felkészülés során napi többórás gyakorlómunkát végzett a tábla előtt, miközben tudatosan ügyelt arra is, hogy a fizikai terhelés ne menjen a mentális frissesség rovására. A versenyek előtti időszakban az étkezését is kontroll alatt tartotta: kerülte a túlzott terhelést, miközben a megfelelő energiaszint fenntartására törekedett.

Kovács a világbajnokságra mindössze egyetlen szett nyíllal utazott ki, amelyhez hosszabb ideje ragaszkodik. Úgy véli, a megszokott felszerelés biztonságot és stabilitást adott számára, a modern technikai megoldások pedig lehetővé tették az esetleges problémák gyors kezelését.

Kovács az első fordulóban az angol Callan Rydz ellen lép majd színpadra, a december 18-i, délutáni program első mérkőzésén, magyar idő szerint 13.40.től, és a párharc győztesére a legjobb 64 között a Daryl Gurney-Beau Greaves összecsapás továbbjutója vár.

A világbajnokságnak 17 év után lesz ismét magyar indulója. Kovács Patrik előtt legutóbb 2008-ban Bezzeg Nándor képviselte a magyar színeket, aki az első fordulóban kikapott a holland Vincent van der Voorttól.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
Nyíregyházán állhat talpra a Diósgyőr
A miskolciak számára rendkívül fontos a szombati bajnoki.
Bravó! Ismét előnyben a DVTK
Bravó! Ismét előnyben a DVTK
A miskolciak két nap múlva, hazai pályán lezárhatják a párharcot.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Elhunyt a népszerű sportriporter
Elhunyt a népszerű sportriporter
Neve, hangja összeforrt a Forma-1-es közvetítésekkel.
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Megvan a DVTK új sportigazgatója
Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat.
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
Adalék a Kazincbarcika történelmi sikeréhez
A Miskolcon aratott győzelem bekerül a foci nagykönyvébe.
Elbukta előnyét a DVTK
Elbukta előnyét a DVTK
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét a Diósgyőrnél az előny
Ismét a Diósgyőrnél az előny
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
„Diósgyőrben meghalt a foci”
„Diósgyőrben meghalt a foci”
Az ultrák üzentek a vezetőknek.
Szenzációs! Fucsovics legyőzte az ötödik kiemeltet
Szenzációs! Fucsovics legyőzte az ötödik kiemeltet
A nyíregyházi ász a torna legnagyobb meglepetését okozta.
Hatvanéves Ausztria magyar hősnője
Hatvanéves Ausztria magyar hősnője
Hunyady Emese versenyzőként olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes.
Díjazták a diósgyőri gátfutót
Díjazták a diósgyőri gátfutót
Jelenleg is ő tartja az U23-as Európa-rekordot.
A sajószentpéteri lovas óriási sikere
A sajószentpéteri lovas óriási sikere
A világkupa krakkói versenyén remekelt.
Ötvenéves a kajakkirálynő
Ötvenéves a kajakkirálynő
Az 50-es szám egy kicsit ijesztő a számára - fogalmazott.
Több ezer versenyzőt várnak Miskolcra
Több ezer versenyzőt várnak Miskolcra
Február 21-én az extrém kihívások lesznek fókuszban.
A TikTok-sztár immár olimpiai bajnok is
A TikTok-sztár immár olimpiai bajnok is
Jutta Leerdam neves vőlegénye is megkönnyezte a sikert.
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Az egyetlen nő, aki a férfiak között is a legjobbak közé jutott.
Téli olimpia: öt számban indul a volt miskolci diák
Téli olimpia: öt számban indul a volt miskolci diák
Büki Ádám már túl is van az első versenyen.
A szombat a királyszám napja az olimpián
A szombat a királyszám napja az olimpián
A világ egyik legnehezebb és legtechnikásabb pályáján csapnak össze a nagymenők.
Nem fogott kezet ukrán ellenfele Bondár Annával
Nem fogott kezet ukrán ellenfele Bondár Annával
Az ukrán teniszező így tiltakozott.
Hirdetés