Életmentő készülékkel gazdagodott Tiszalúc
![Életmentő készülékkel gazdagodott Tiszalúc](https://civishir.hu:10013/media/36d6f4de-e344-403d-8472-a048f278a2f9.jpg?size=850)
Életmentő mellkaskompressziós készüléket adott át a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúcon október 29-én, a nagyközségben harminc éve működő mentőállomás jubileumi ünnepségén.
Gulyás Gergely több mint egymillió forinttal támogatta a Lucas 3 mellkaskompressziós készülék beszerzését, a fennmaradó összeget a helyiek gyűjtötték össze.
A miniszter köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a kisebb településeken is komoly fejlesztések valósuljanak meg. Kiemelte a Magyar falu program nyújtotta támogatásokat, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a vidéki emberek minden területen ugyanolyan szolgáltatásokhoz jussanak, mint a nagyvárosiak. "Az a számtalan előny, ami egyébként együtt jár a vidéki léttel, ne találkozzon azokkal a hátrányokkal, amelyek az infrastruktúra fejletlenségéből következnek" – fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy az utak felújítását tekintve is sokat léptek előre.
A miniszter beszélt arról is, hogy az orvosbéreket sikerült nagy mértékben növelni és az egészségügyi dolgozók esetében is jelentős lépések történtek, de további bérelemelésre is szükség van. Ezt a "nehéz években" is igyekeznek megvalósítani, és mindent megtenni azért, hogy mihamarabb bekövetkezzen – jelezte.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)