Elfogták a miskolci szurkálót
![Elfogták a miskolci szurkálót](https://civishir.hu:10013/media/e5350b21-b085-49f9-87fa-d606bfec81e6.jpg?size=850)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves helyi fiatalemberrel szemben – olvasható a police.hu-n augusztus 12-én.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított és húga augusztus 10-én a Bajcsy-Zsilinszky Endre úton sétáltak hazafelé Miskolcon, amikor csatlakozott hozzájuk egy ismeretlen férfi. Beszélgetésbe elegyedtek, majd egy idő után vita alakult ki, amelynek végkifejleteként a 20 éves fiatalember – a nála lévő késsel – egy alkalommal megszúrta az ismeretlent. Ezek után a sértett a lakására távozott, ahol a hozzátartozóinak beszámolt a történtekről és innen értesítették a mentőket, akik kórházba szállították az életveszélyes sérülést szenvedett férfit.
A nyomozók még a cselekmény napján felkutatták, majd a főkapitányságra előállították az elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)