Elhunyt Miskolc egyik díszpolgára
![Elhunyt Miskolc egyik díszpolgára](https://civishir.hu:10013/media/37c6f796-c006-4a09-a78e-2e222a1c0873.jpg?size=850)
97 éves korában, július 23-án elhunyt Dr. Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház idegsebészetének alapítója – írta meg közleményében a miskolci önkormányzat augusztus 3-án.
Tizenhat évnyi debreceni szolgálat után fogadta el Török Pál a miskolci invitálást, hogy megalapítsa a B.-A.-Z. Megyei Kórház idegsebészeti osztályát. 1964-től dolgozott a kórházban, 25 évig vezetve az általa kialakított osztályt, munkásságát Miskolc városa 2005-ben díszpolgári címmel ismerte el.
Szakmai és emberi nagyságát kiválóan példázza, hogy még életében emléktáblát állítottak neki a megyei kórházban. Itteni munkájától egy bravúros, nyolcórás kisagy-hídszögleti hallóidegdaganat-műtéttel búcsúzott, de a szakmát nem hagyta el, 90 éves kora előtt két hónappal még rendelt Szikszón.
Miskolc mellett élete végéig ezer szállal kötődött Kömörőhöz, amikor csak tudta, segítette a községet, de Debrecent sem felejtette el. Édesapja emlékére létrehozott egy alapítványt, melynek ösztöndíjasát minden évben a Debreceni Református Kollégium tanulói közül választják ki.
Élete alkonyán is a cívisvárosba tért vissza megpihenni - Dr. Török Pált augusztus 9-én 15 órakor kísérik utolsó útjára a debreceni köztemetőben.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)