Elszabadult lillafüredi kisvasút: meghozták az ítéletet
![Elszabadult lillafüredi kisvasút: meghozták az ítéletet](https://civishir.hu:10013/media/39e2cc6e-2ed4-43a3-a93e-98cb0edd8843.jpg?size=850)
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint 2018. június 11-én a hajnali órákban a Majláth telephely fővágányán egymáshoz kapcsolva hátrahagyott és leállított, egyenként 10 tonna súlyú vasúti kocsik légfékrendszeréből a levegő elszökött, amelynek következtében azok a Dorottya utca irányába enyhén lejtős pályaszakaszon megindultak. A vasúti kocsik a vágányzáró sorompó használatának hiányában áttörték a telephely Dorottya utca felőli, zárt állapotú kapuját, ezáltal a nyílt vasúti pályára jutottak. Ezt követően a végállomásig tartó, mintegy 2 kilométeres útszakaszon 20-40 kilométer per órás sebességre gyorsultak fel, majd – kitörve az ütközőbakot – nekiütköztek a villamosmegállóból éppen induló és az Árpád út irányába szabályosan továbbhaladni szándékozó villamos középső részének.
Az ütközés során személyi sérülés nem történt.
A bíróság a szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy nem volt konkrétan leszabályozva a kisvasutat üzemeltető vállalatnál az egyes dolgozók pontos feladatköre, a munkavállalók szokásjog alapján végezték feladataikat, ezért a vádlottak büntetőjogi felelőssége nem volt megállapítható a baleset bekövetkeztében.
Erre figyelemmel a vonatvezetőt és a forgalmi szolgálattevőt bizonyítottság hiányában, míg a tartalékos mozdonyvezetőt bűncselekmény hiányában – az ellenük közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól - felmentette. Az ítélet nem jogerős.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)