Eltörték egy miskolci férfi állkapcsát és orrát a PIN-kódjáért
![Eltörték egy miskolci férfi állkapcsát és orrát a PIN-kódjáért](https://civishir.hu:10013/media/4f198af6-c22b-4b03-b0f6-539d9af8fdaf.jpg?size=850)
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves és egy 16 éves fiatalkorú fiú ellen rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt.
A vádirat szerint a vádlottak 2021. július elején, hajnalban Miskolc belvárosában odamentek a padon ülő, erősen ittas férfihoz. Beszélgettek vele, majd karjánál fogva elvezették egy fás, bokros területre, ahol felszólították, hogy adja át az értékeit.
A sértett elővette a mobiltelefonját, amit az egyik fiú elvett tőle, és rögtön követelte, hogy adja meg a PIN-kódot. A sértett ennek többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget, ezért mindkét elkövető többször a fején ököllel megütötte, illetőleg egyikőjük combon rúgta. Ezután egy téves kódot mondott a sértett, azzal nem lehetett feloldani a telefont, újból ütlegelték és a helyes kódot követelték, de a sértett minden esetben egy másik, valótlan kódszámot mondott. A fiatalok végül a telefont visszaadták, és amikor kiforgatták a zsebeit, 6.500 forint készpénzt vettek el tőle, majd távoztak.
A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló orrcsont-, állkapocscsont- és járomcsonttörést szenvedett el.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)