2024-től emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege
![2024-től emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege](https://civishir.hu:10013/media/15e30e4e-5d45-4f4b-b483-54777228e25c.jpg?size=850)
Január elsejétől emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, a fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára december 7-én a Facebook-oldalán. Nagy-Vargha Zsófia ismertette:
a támogatásra azok jogosultak, akik még nem töltötték be a 35. életévüket vagy 35 évesnél idősebbek, de gyermekes szülőként csed-ben, gyed-ben vagy gyes-ben részesülnek, valamint azok a nagyszülők, akik unokával vannak otthon és nagyszülői gyed-et kapnak.
A támogatás a teljesített első sikeres komplex középfokú (B2), felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsga, vagy első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjára vonatkozik – fűzte hozzá a helyettes államtitkár. Nagy-Vargha Zsófia közölte azt is, hogy az összeg a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál.
A 2018. január 1. óta elérhető támogatást eddig már több mint 170 ezer nyelvvizsgázó igényelte csaknem hatmilliárd forint értékben.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)