Energia: a Miskolci Egyetem is részt vett a milliárdos kísérletben
![Energia: a Miskolci Egyetem is részt vett a milliárdos kísérletben](https://civishir.hu:10013/media/f0b87359-862a-424a-b9e9-202c0ae4d5da.jpg?size=850)
A szennyvíziszap és a biogázüzemekben keletkező fermentációs maradék hasznosításának lehetőségeit vizsgálták egy uniós projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, a debreceni TÁRS-95 Kft.-vel együttműködve olyan reaktor prototípusát készítették el, amelyben ilyen alapanyagokból energiahordozók állíthatók elő – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
A közlemény szerint Magyarországon növekvő mennyiségű, jelenleg évente mintegy 200 ezer tonna szennyvíziszap keletkezik több mint nyolcszáz szennyvíztelepen. A TÁRS-95 Kft. munkatársai a szegedi és a miskolci egyetem, valamint Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakembereivel a mintegy 1,8 milliárd forintos összköltségű projekt során a hidrotermális karbonizáció (HTC) alkalmazásának lehetőségét vizsgálták nedves – jellemzően magas szénhidráttartalmú – biomassza kezelésére. A folyamat során metántartalmú gáz, kondenzálható szénhidrogének és szilárd bioszén jellegű anyag képződik. Az energiahordozóként hasznosítható termékek képződésének aránya a reakció körülményeitől függ.
A kidolgozott technológia alkalmas lehet szennyvíziszapok, nagyobb nedvességtartalmú biomassza hulladékok – a többi közt biogázüzemek fermentációs maradékának – helyi energetikai hasznosítására.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)