Eszméletvesztéssel és mínusz 175 ezerrel ért véget a sörözés Borsodban
![Eszméletvesztéssel és mínusz 175 ezerrel ért véget a sörözés Borsodban](https://civishir.hu:10013/media/29e03d57-c482-477c-8b8b-cb83c537a94d.jpg?size=850)
A Kazincbarcikai Járási Ügyészég vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. A vádirat szerint a vádlott 2023. november közepén az esti órákban egy borsodi kisváros sörözőjébe ment nőismerősével azzal a céllal, hogy az ott italozó sértett férfit „lenyúlják”, mivel tudta róla, hogy külföldön dolgozik, sok pénze lehet.
A nő időközben megsértődött és távozott a szórakozóhelyről, a sértett férfi pedig egy erősen ittas vendéget kísért ki, akikhez csatlakozott a vádlott is, így közösen hazatámogatták, majd átadták őt a hozzátartozójának. A sértett ezután a lezárt kerékpárjához indult, a vádlott követte, amikor utolérte hátulról a fején megütötte, aki ettől földre zuhant és elveszítette az eszméletét. A vádlott levette róla a felsőruházatát, átkutatta a nadrágját, egyik zsebéből kivette a pénztárcáját a benne lévő, mintegy 175 ezer forint készpénzzel, személyes iratokkal és bankkártyával. A sértett a bántalmazás következtében könnyebb hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett el.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)