Felajánlotta lemondását, de mégis marad a Mezőkövesd edzője
![Felajánlotta lemondását, de mégis marad a Mezőkövesd edzője](https://civishir.hu:10013/media/bb1e880b-257d-4c9b-95e9-6a8ca7447e0a.jpg?size=850)
Felajánlotta lemondását Milan Milanovic, a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője, a klubvezetés azonban nem fogadta ezt el.
A klub honlapján április, 17-én, szerdán megjelent interjúból kiderült, hogy a szerb szakember mindenféle anyagi juttatás nélkül ajánlotta fel távozását.
Milanovic elmondta, érkezése után úgy érezte, jó volt a játékosok hozzáállása és bízott abban, sikerül kiharcolni a bennmaradást, ám a 26. fordulóban a címvédő Ferencvárostól elszenvedett vereség után valami megváltozott. Ezt követően a gárda a Fehérvártól 5-0-ra, a Puskás Akadémiától 4-0-ra kapott ki, és már csak matematikai esélye van első osztályú tagsága megtartására.
Kicsi csalódottság is van bennem és eljött az a pillanat, hogy úgy éreztem, nem tudok most már hatni a csapatra. Kicsit az én hibám, hogy ez a három meccs így alakult, és nem látok esélyt rá, hogy kizökkentsem a csapatot ebből a helyzetből, a játékosok mintha a hitüket és a koncentrációjukat vesztették volna el. Miután kiderült, hogy a Mezőkövesd ki fog esni az első osztályból, nem akartam további anyagi terheket a klubra róni, és úgy gondoltam, az a korrekt, ha becsületesen megköszönöm a lehetőséget, tisztelettel elválok a klubtól
- fogalmazott a szakvezető, aki a 21. fordulóban vette át az együttes irányítását, nyolc meccsen egy-egy győzelem és döntetlen mellett hat vereség a mérlege.
Milanovic hozzáfűzte, Tállai András, a klub elnöke nem fogadta el a lemondását, nem őt okolja az eredmények miatt, és arra kérte, becsülettel zárják le a szezont.
A szakember elárulta, a hátralevő öt mérkőzést már a következő szezonra való felkészülés jegyében játsszák le, így több magyar és minél több fiatal játékos kap majd lehetőséget.
A csapatkapitány Cseri Tamás arról beszélt, szomorúság és düh van benne, de szeretnék szépen befejezni a szezont, győzelemmel megörvendeztetni a szurkolókat és lehetőleg elmozdulni az utolsó helyről.
A négyszeres magyar válogatott futballista kijelentette, amennyiben a vezetők számítanak rá, akkor a másodosztályban is kitartana a csapattal.
A Mezőkövesd a 2016/17-es idény óta sorozatban a nyolcadik éve tagja az NB I-nek, a gárda vasárnap a Kecskemét otthonába látogat, és csakis győzelemmel őrizné meg minimális esélyét a bennmaradásra.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)