Hirdetés

Felmentést akar a símaszkos miskolci rabló

Cívishír | 2025. 01. 05. | 13:13:11
„Rendőrség, házkutatás!” – kiabálták.
Felmentést akar a símaszkos miskolci rabló
Több ezer eurót vittek el (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott és az eljárás során ismeretlenül maradt társa 2022 januárjában este egy miskolci ingatlanba hatoltak be oly módon, hogy arcukat csuklyával fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”. Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd mivel a kérdésekre nem tudott felelni, a fürdőszobába zárták. Az elkövetők ezután átkutatták az ingatlant, és onnan több ezer euró készpénzt, karórákat, mobiltelefonokat és parfümöt tulajdonítottak el mintegy 7 millió forint értékben. Aztán – miután a bejárati ajtón keresztül távozni nem tudtak – az ablakon át menekültek el a helyszínről. Később az elsőrendű vádlott a rablásból származó értékek egy részét az egyik ismerősének adta át, hogy azt rejtse el.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 áprilisában jelentős értékre, társtettesként, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette és felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétsége miatt B. J. elsőrendű vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék a másodrendű vádlottat az ellene társtettesként elkövetett rablás bűntette, társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádak alól bizonyítottság hiányában felmentette. Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére – elsőrendű esetében súlyosításért, másodrendű esetében a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében – fellebbezett. Elsőrendű vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Másodrendű vádlott az ítéletet tudomásul vette.

Az ügy január 9-én a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

További híreink
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Nagy tervei vannak a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
MiReHu: a hónap közepétől gyűjtik be a fenyőket
MiReHu: a hónap közepétől gyűjtik be a fenyőket
Miskolcon és számos vidéki településen is.
A Szinvába hajtott egy autó Diósgyőrben
A Szinvába hajtott egy autó Diósgyőrben
A tűzoltók áramtalanították a járművet.
Idén megmenekülhetünk a tartós kánikulától
Idén megmenekülhetünk a tartós kánikulától
És esőből is több ígérkezik, mint amennyi 2024-ben volt.
Csillaghullás a fejünk fölött: jönnek a Quadrantidák
Csillaghullás a fejünk fölött: jönnek a Quadrantidák
Ez az évkezdet leglátványosabb csillagászati eseménye.
Autó égett Miskolcon
Autó égett Miskolcon
A Katowice utcában.
Borsodban is javult a levegőminőség
Borsodban is javult a levegőminőség
A legfrissebb adatok szerint.
Miskolcon született az egyik első újévi baba
Miskolcon született az egyik első újévi baba
Egy kisfiú és egy kislány látta meg a napvilágot nem sokkal éjfél után.
Szilveszter: Miskolc is a toplistán
Szilveszter: Miskolc is a toplistán
A szállástípusok tekintetében az apartmanok a legkeresettebbek.
Volt olyan ügyfél, aki ötször törte össze autóját
Volt olyan ügyfél, aki ötször törte össze autóját
A biztosító összesítése szerint a fehér autók vezetői okozták a legtöbb kárt.
Ezen a gumiabroncson ámultak a borsodi rendőrök!
Ezen a gumiabroncson ámultak a borsodi rendőrök!
A sofőr azt mondta, csak ki akarta próbálni.
Életet mentett az ózdi járőrpáros
Életet mentett az ózdi járőrpáros
Később egy tolvajt is elfogtak.
Borsodi szeszfőzdést fülelt le a NAV
Borsodi szeszfőzdést fülelt le a NAV
Kreatív megoldást alkalmaztak.
Elfogták a „37-es fantomját”
Elfogták a „37-es fantomját”
A borsodi rendőrök nem tétlenkedtek.
A tolcsvai férfi milliókat utalt a török álbankárnak
A tolcsvai férfi milliókat utalt a török álbankárnak
Közel 10 millió dollárral kecsegtette áldozatát.
Idén 100 kalauzt támadtak meg
Idén 100 kalauzt támadtak meg
Lopást 262 esetben regisztrált a vasúttársaság.
Saját lányát molesztálhatta egy miskolci férfi
Saját lányát molesztálhatta egy miskolci férfi
Egy hónapra elrendelték az apa letartóztatását.
Gyalogosok közé hajtott egy autó Londonban
Gyalogosok közé hajtott egy autó Londonban
A 31 éves férfit gyilkossági kísérlet gyanújával a helyszínen őrizetbe vették.
Rágyújtotta a házat három ismerősére Szomolyán
Rágyújtotta a házat három ismerősére Szomolyán
Letartóztatta a miskolci bíróság.
Letartóztatták a sajószentpéteri gyilkost
Letartóztatták a sajószentpéteri gyilkost
A férfi élettársa a helyszínen meghalt.
Négymillió forint mínusz, most Mályiban
Négymillió forint mínusz, most Mályiban
Ádáz küzdelmet az internetes csalók ellen.
Vádat emeltek a kilőtt farkas ügyében
Vádat emeltek a kilőtt farkas ügyében
Hidasnémeti környékén követték el a bűncselekményt.
Hirdetés
Hirdetés
Erősorrend: negyedik a DVTK
Erősorrend: negyedik a DVTK
Komoly lehetőség a trófeaszerzésre.
Gazdaság
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Diósgyőri Acélmű hasznosítása: elkészült a tanulmány
Nagy tervei vannak a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg.
Szárnyal a hazai turizmus
Szárnyal a hazai turizmus
A vendégéjszakák száma 9,7, a vendégeké 17 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A magyar autópiac követi a globális trendeket
A magyar autópiac követi a globális trendeket
Ám a belső égésű motorok itt várhatóan tovább maradhatnak meghatározók.