Gyalogátkelőn ütötte el a futónőt Borsodban – vádat emeltek ellene
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádiratot nyújtott be a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságon. 2022. június 29-én reggel egy szolgálaton kívüli hivatásos állományú rendvédelmi dolgozó személygépkocsival közlekedett egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei városban. A vádlott egy kereszteződéshez érkezett, ahol jobbra akart kanyarodni. Ugyanehhez az útkereszteződéshez a vádlottól jobbra lévő járdán futva közelített a sértett, aki a kereszteződésen egyenesen kívánt áthaladni az ott lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. A forgalmat irányító jelzőlámpa mindkettőjüknek zöldet mutatott, így a bekanyarodó vádlottnak elsőbbséget kellett volna adnia az áthaladó gyalogosoknak.
A sértett az útkereszteződéshez érve futva megkezdte az áthaladást a kijelölt gyalogos-átkelőhely neki jobbra eső széle mellett, kikerülve egy vele ellentétes irányból érkező, kerékpárját toló gyalogost, majd utána a zebra szélénél futott tovább.
A vádlott látta, hogy az általa igénybe venni kívánt forgalmi sávon átvezetett gyalogátkelőhelyen áthalad az elsőbbségi helyzetben lévő, kerékpárját toló gyalogos, azonban a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt nem állt meg, hanem járművét úgy kormányozta, hogy közvetlenül a gyalogos mögött el tudjon haladni lassítás nélkül. Eközben a vádlott figyelmetlensége miatt nem észlelte a neki jobbról érkező, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen futva áthaladó, az ütközésig az úttesten már több mint 5 métert megtevő, vele szemben szintén elsőbbségi helyzetben lévő sértettet, és kanyarodás közben őt a gépkocsi elejével elütötte.
A baleset következtében a sértett csonttörésekkel járó, maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
A közlekedés veszélyes üzem, egy pillanatnyi figyelmetlenség is nagyon súlyos következményekkel járhat! Az elsőbbségadásra kötelezettek felelőssége, hogy észrevegyék az elsőbbségre jogosultakat és nekik az elsőbbséget ténylegesen meg is adják. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.
A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket kiemelten védi a KRESZ, azokat a járművezetőknek csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteniük, hogy szükség esetén megállással is biztosítani tudják az áthaladó gyalogosok feltétlen elsőbbségét. Az esetről készült videó ITT megtekinthető.