Gyújtóst vágtak a rendőrök Mezőnyárádon
![Gyújtóst vágtak a rendőrök Mezőnyárádon](https://civishir.hu:10013/media/1353f3df-9e07-411a-b8b7-4d47920db2c7.jpg?size=850)
Egy 69 éves nő tett bejelentést a rendőrségre január 17-én este, mert elmondása szerint a napokban érkezett haza a kórházból, és nagyon nehezen tud mozogni, valamint a vizes tüzelővel nem tud begyújtani, ezért hideg van a lakásban. A bükkábrányi járőrök – Menyhárt Árpád törzsőrmester és Borbély Péter őrmester – azonnal a mezőnyárádi nő segítségére siettek és gyújtóst vágtak, továbbá száraz, hasított fát hordtak be a házba, majd tűzet gyújtottak a kandallóban.
Egy másik alkalommal Mezőkövesden a Rákóczi utcában január 18-án este a gépkocsizó járőr egy padon fekvő nőre figyelt fel, aki mellett egy gázpalack is volt. Az 58 éves nő elmondta, hogy a lakását szieszta kályhával fűti, azonban a gázpalack kiürült. Éppen ezért egy késői busszal érkezett Mezőkövesdre, hogy kicserélje a gázpalackot, de időközben szembesült azzal, hogy már ilyen későn nincs hazafelé buszjárat. Ezért kétségbeesetten dőlt le az egyik padra. Ekkor Bukó László őrmester és Kovács Norbert őrmester a szolgálati autójukba ültették a nőt, valamint az egyik benzinkúton kicserélték az üres gázpalackot egy telire, majd hazaszállították az asszonyt szihalmi otthonába. A járőrök bekísérték az nőt a kihűlt lakásába, ahol a kályhában a gázpalackot kicserélték és befűtöttek.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)