Hárman egy ellen: rablókat ítéltek el Miskolcon
![Hárman egy ellen: rablókat ítéltek el Miskolcon](https://civishir.hu:10013/media/34dfa140-788b-4d85-b9d8-b89dd43b3925.jpg?size=850)
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság május 23-án annak a három vádlottnak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2022. május 7-én éjszaka együtt italoztak, majd egy miskolci dohánybolt előtt cigarettát kértek a sértettől. A férfi nem tett eleget a kérésnek, ezért az egyik támadó, az elsőrendű vádlott mellkason rúgta, valamint próbálta a földre kerülő sértettet fejbe is rúgni.
A dohánybolt biztonsági őrének közbelépése vetett véget a bántalmazásnak.
Kis idő múlva a társaság ismét összetalálkozott a sértettel, akit a harmadrendű vádlott szó nélkül megütött, majd társaival együtt rugdosták, miközben ruházatát értékek után kutatták át. A vádlottak 60 ezer forint készpénzt és egy mobiltelefont vettek magukhoz, valamint igyekeztek a sértett ezüst karláncait és karóráját is levenni, de nem jártak sikerrel. Egy arra járó autó fényszórója miatt elfutottak.
A terheltek az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.
Őket a bíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette, míg az elsőrendű vádlottat ezen túlmenően garázdaság vétsége miatt is bűnösnek mondta ki. A bíróság az első- és másodrendű, fiatalkorú vádlottakkal szemben 2 év 8 hónap javítóintézeti nevelést rendelt el, míg harmadrendű, felnőttkorú társukat 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A terheltek beismerték és megbánták tettüket, amelyet a bíróság enyhítő körülményként értékelt. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe az ilyen és hasonló cselekmények elszaporodottságát.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)