Háromgólos előny sem volt elég a DVTK-nak Debrecenben
![Háromgólos előny sem volt elég a DVTK-nak Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/6af0ad24-c40e-4552-ac5d-c341702210cc.jpg?size=850)
Álomszerűen kezdett a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata a debreceni Erste Liga-fellépésén, hiszen hét perc után 3-0-ra vezetett. Sajnos ez sem volt elég, a harcos debreceniek a második harmadban megkezdték a felzárkózást, és a miskolci előny két perccel a rendes játékidő vége előtt két perccel fogyott el. A ráadásban a debreceni kapuban Hetényi ziccert védett a kontrából pedig Dalecky betalált, így a hazaiknál maradt a plusz egy pont.
A DVTK pénteken 18 órától a Ferencvárost fogadja.
Mesterszemmel
György József: - Azt hiszem, ez a két pont többet ér, mint legtöbbször a három. A csapat számára bizonyságot nyert ugyanis, hogy soha nem szabad feladni, és ha töretlen hittel megy előre, akkor ilyen fordításra képes. Null-három után mindenkit a szíve vitt előre, és könnyebben jöttek a gólok, mint ahogy arra számítottam.
Tokaji Viktor: - Az álomszerű kezdés után rémálommá vált számunkra a mérkőzés húsz perc után. Tudtuk, hogy a Debrecen váltani fog, mégsem sikerült – elsősorban fejben –megoldani ezt a feladatot, pedig lélektani előnyben is voltunk. Katasztrofális volt a speciális egységeink teljesítménye, két gólt kaptunk emberhátrányban, az emberelőnyeink alatt pedig mindössze ötször vagy hatszor lőttünk kapura összesen.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)