Hat Grammy, 24 millió eladott lemez: 10 éve halt meg Amy Winehouse
![Hat Grammy, 24 millió eladott lemez: 10 éve halt meg Amy Winehouse](https://civishir.hu:10013/media/b5bf1f66-f0b1-40ef-b326-3859f56b9a06.jpg?size=850)
Amy Jade Winehouse Londonban született 1983. szeptember 14-én. Zsidó származású muzsikuscsaládban nőtt fel. Első gitárját 13 évesen kapta – 16 éves korára tökélyre fejlesztette énekhangját. Bemutatkozó albuma, a Frank 2003-ban jelent meg.
Hatszoros Grammy-díjas angol soul-, jazz- és rhythm and blues-énekesnő és dalszövegíró volt. Minden idők legtöbb zenei kiadványát értékesítő brit női előadók közé sorolják a több mint 24 millió eladott lemezével.
Első albumát, a 2003-ban megjelent Frank-et Mercury-díjra jelölték. Az énekesnőnek két Ivor Novello-díjat is ítéltek, az elsőt 2004-ben, a Stronger than Me című daláért, míg a másikat 2007 májusában a 2006-os Back to Black című albuma első kislemezéért, a Rehab-ért. 2007. február 14-én BRIT díjat nyert a Legjobb női előadóművész kategóriában. 2008-ban Back to Black című albumával összesen öt Grammy-díjat nyert meg, köztük az év dala és az év felvétele a Rehab című daláért. Még ugyanebben az évben háromszor jelölték az MTV Video Music Awardsra.
Winehouse alkoholmérgezésben halt meg 2011. július 23-án, 27 évesen.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)