Hirdetés
Hirdetés

Hat magyar egyetem a modellváltásról

| 2024. 12. 18. | 12:53:47
Közleményt adtak ki.
Hat magyar egyetem a modellváltásról
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni, nem számítanak az immár két éve hangoztatott érvek, amelyek azt bizonyítják, hogy a modellváltással semmilyen módon nem sérült az egyetemi autonómia – olvasható abban a közleményben, amelyet hat magyar egyetem közösen juttatott el december 18-án az MTI-hez.

A Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem közleménye szerint az EU Tanácsa és Bizottsága bizonyos politikai aggályaira hivatkozva fogadták el a tanács végrehajtási határozatát.

A határozat egy olyan intézkedéscsomagot tartalmaz, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra, és ennek "melléktermékeként" 21 magyar egyetem és hallgatói, kutatói, klinikái és intézetei is belekerültek egy olyan politikai konfliktusba, amelynek során méltánytalanul hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, ellentmondva az Európai Unió alapelveinek: egyenlő bánásmód, tudományos szabadság, diszkrimináció tilalma, ártatlanság vélelme - hangsúlyozták.

A tanácsnak a Magyarország kormányával kapcsolatos, a helyzet alapjául szolgáló problémáinak semmi köze nincs a magyar egyetemeknek – tették hozzá.

Erre tekintettel a közleményt aláíró hat magyar egyetem keresettel támadta meg a határozatot az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke előtt. A törvényszék április 5. napján kelt végzésében megállapította, hogy a támadott határozat az egyetemeket közvetlenül érintő, rendeleti jellegű jogi aktus.

Úgy folytatták, hogy december 16-án a bizottság terjedelmes határozatában arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországnak a bizottság aggályainak eloszlatására tett kísérletei még nem megfelelőek, ezért a modellváltó egyetemek az Európai Bizottság újabbnál újabb korrekciós intézkedési ajánlásai okán továbbra sem fognak hozzáférni az Erasmus+- és a Horizont-programokhoz annak ellenére, hogy az Országgyűlés elfogadta és Magyarország kormánya december 2-án bejelentette az Európai Bizottság részére a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó, kért törvénymódosítását.

"Meggyőződésünk az, hogy az Európai Bizottság és a Tanács által a Magyarország kormányával szemben felhozott, jogállamisággal kapcsolatos aggályok nem szolgálhatnak jogszerűen ürügyként a magyar egyetemek integritásába való beavatkozásra, valamint a kutatók és hallgatók súlyos megbüntetésére"
- fogalmaztak.

Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni, nem számítanak az immár két éve hangoztatott érvek, amelyek azt bizonyítják, hogy a modellváltással semmilyen módon nem sérült az egyetemi autonómia.

Ezzel ellentétben az Európai Bizottság az, amely bele kíván szólni az egyetemi autonómiába, és mondvacsinált indokokkal felülbírálni az egyetemi döntéseket – tették hozzá.

Sem a magyar egyetemek, sem a kutatóik vagy hallgatóik nem kaptak lehetőséget arra, hogy kifejtsék véleményüket erről a vitáról és annak rájuk gyakorolt hatásairól – áll a közleményben.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Fának csapódott egy autó Miskolcon
Fának csapódott egy autó Miskolcon
Két embert feszítővágóval szabadítottak ki.
Tűz a miskolctapolcai Juno Hotelben
Tűz a miskolctapolcai Juno Hotelben
Óriási a füst a környéken.
Költészet a miskolci kukákon
Költészet a miskolci kukákon
Különleges akcióval ünnepel a MiReHu.
Mit kell tudni az április 12-i választásról?
Mit kell tudni az április 12-i választásról?
A Borsodihír összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat.
Pedagógusát gyászolja a miskolci szakközépiskola
Pedagógusát gyászolja a miskolci szakközépiskola
Életének 59. évében érte a halál.
Súlyos baleset történt Miskolcon
Súlyos baleset történt Miskolcon
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Emberölés egy hejőcsabai lakásban
Emberölés egy hejőcsabai lakásban
A tettest letartóztatták.
Számos műtárggyal gazdagodott a miskolci múzeum
Számos műtárggyal gazdagodott a miskolci múzeum
Az alkotások a Magyar Nemzeti Bankból érkeztek.
Ötmilliót csaltak ki egy mályi cégtől
Ötmilliót csaltak ki egy mályi cégtől
Hozzáfértek a vállalkozás netbankjához.
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Választás 2026: hétvégén is nyitva a kormányablakok
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség.
Rekord a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Rekord a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Kátszáz százalékos növekedés 5 év alatt.
Napos-felhős hétvégénk lesz
Napos-felhős hétvégénk lesz
Eső, zápor előfordulhat.
Elhunyt a miskolci születésű irodalomtörténész
Elhunyt a miskolci születésű irodalomtörténész
Doktori fokozatát a város egyetemén szerezte.
Kitüntették a Miskolci Egyetem docensét
Kitüntették a Miskolci Egyetem docensét
Rangos akadémiai kitüntetést vehetett át.
Bővült a családterápiás gyógyítás lehetősége Miskolcon
Bővült a családterápiás gyógyítás lehetősége Miskolcon
A beteg gyerek gondozása, nevelése minden érintettet komoly kihívás elé állít - hangzott el.
Átvette kinevezését a Miskolci Egyetem rektora
Átvette kinevezését a Miskolci Egyetem rektora
Újabb öt évre szavaztak bizalmat Horváth Zitának.
Hóhelyzet: méltányossági elbánásban részesülhetnek a hallgatók
Hóhelyzet: méltányossági elbánásban részesülhetnek a hallgatók
Akik az időjárási körülmények miatt nem tudnak időben megjelenni a vizsgájukon, nem kerülhetnek hátrányba.
A digitális térben elmagányosodnak a fiatalok
A digitális térben elmagányosodnak a fiatalok
Figyelemfelhívó eredményekre jutottak egy egészségszociológiai kutatás révén.
Nagy cégek díjazták a Miskolci Egyetem hallgatóját
Nagy cégek díjazták a Miskolci Egyetem hallgatóját
Aktuális és előremutató koncepcióval pályázott, és nyert.
Már lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre
Már lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre
A ponthatárokat várhatóan 2026. január 27-én hirdetik ki.
Hirdetés