Ittasan, autójával vészfékezett volt élettársa előtt egy ózdi férfi
![Ittasan, autójával vészfékezett volt élettársa előtt egy ózdi férfi](https://civishir.hu:10013/media/40e5c28c-3a52-41d2-980e-e96e2ff130d4.jpg?size=850)
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett, közúti veszélyeztetés bűntette és rongálás vétsége miatt. A vádlott autóval közlekedő haragosait feltartóztatta, majd baseballütővel verekedett és betörte az ajtóüveget. Egy másik alkalommal autójával próbálta leszorítani őket az útról, illetve eléjük vágva vészfékezésre kényszerítette a szabályosan közlekedőket – írja az ugyeszseg.hu.
A vádirat szerint a 32 éves férfi korábbi élettársával és annak fiával régóta haragos viszonyban van. 2020. július elején a késő éjszakai órákban Ózd belterületén a volt élettárs, annak fia és egy ismerősük mentek autóval, amikor a sofőr hátramenetbe kapcsolt és tolatni kezdett.
Az ittas állapotban lévő vádlott ezután egy baseball ütővel kiszaladt az utcára, és a volt élettársa fiának a kezére ütött a lehúzott ablakon keresztül. Mielőtt még a sértettek az autóval elmenekülhettek volna, a vádlott szintén baseballütővel az autó jobb hátsó üvegét be is törte.
A bántalmazás során testi sérülés nem történt, azonban a gépjárműben 65 ezer forint összegű rongálási kár keletkezett.
A vádlott egy hét múlva Ózdon autójával ment, amikor észrevette a volt élettársát és annak fiát, előtte haladva szintén személyautóval. A kocsijukhoz közel, mintegy 30 centiméter távolságra követte őket. Ezután előzésbe kezdett, de nem tartott megfelelő oldaltávolságot, hanem az autóját többször, szándékosan a volt élettársa fia által vezetett autó irányába kormányozta, és megpróbálta az úttestről leszorítani.
A sértett sofőr kitérő kormánymozdulatokat tett, valamint többször fékezett, hogy elkerülhesse a balesetet, végül a férfi az autó elé bevágva az úton keresztbe állt, amivel a sértettet vészfékezésre kényszerítette. A vádlott ezzel szándékosan veszélyeztette volt élettársának és annak fiának az életét és a testi épségét.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, valamint közügyektől és járművezetéstől eltiltást indítványozott.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)