Jogerős ítélet az ózdi pásztor gyilkosai ellen
![Jogerős ítélet az ózdi pásztor gyilkosai ellen](https://civishir.hu:10013/media/b97bc896-4793-4e32-a3fd-23f24d8e5952.jpg?size=850)
Jogerősen 10 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Debreceni Ítélőtábla azt a fiatalembert, aki két társával együtt agyonvert egy ózdi pásztort 2018 nyarán. Utóbbiak a bűntett idején még nem voltak 14 évesek, ugyanakkor a bíróság szerint megvolt bennük a következmények belátásának képessége. Ezért 4-4 év fiatalkorúak börtönére ítélték őket.
A Miskolci Törvényszék 2022 elején hozott elsőfokú ítélete szerint a vádlottak rokonok, a legidősebb fiú 16 éves volt az emberölés elkövetésekor. A trió egy augusztusi nap kereste fel a pásztort annak susai (Ózd) lakókocsijánál. A férfi borért küldte a fiatalokat, ezer forintot adva nekik. Visszatértük után a fiúk a sértettel iszogattak, a férfi le is részegedett. Később, amikor kihajtotta a rábízott szarvasmarhákat a közeli dombra, a vádlottak vele tartottak. Vita támadt, mire B. R. a pásztorra támadt, ráadásul az áldozat botja is a fiúnál volt ekkor. A másfél méteres eszközzel többször fejbe vágta a sértettet, valamint puszta kézzel is bántalmazta. A férfi ütlegelésébe V. Cs. és L. B. is bekapcsolódott, utóbbi nagy erővel mellkason taposta. A fiúk aztán elmentek.
A halott pásztorra másnap reggel talált rá a szomszédja, akinek gyanússá vált a marhák kószálása.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)