Kazincbarcikai iskolával fűzte szorosabbra a BorsodChem
![Kazincbarcikai iskolával fűzte szorosabbra a BorsodChem](https://civishir.hu:10013/media/940332a5-cebb-43dd-9bf9-2496a45e9b72.jpg?size=850)
Március 21-én együttműködési megállapodást írt alá a Wanhua-BorsodChem és az Irinyi Református Oktatási Központ több évtizedre visszanyúló közös munkájának és jól működő programjainak megerősítése érdekében.
Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója így nyilatkozott: – Intézményünk jogelődjének, az Irinyi János Vegyipari Technikumnak már a születése pillanatától szoros kapcsolata volt az akkori Borsodi Vegyi Kombináttal. 2013-tól 12 év megszakítás után ismét elindulhatott iskolánkban a 4+1 éves vegyészképzés, melynek támogató partnere és kezdeményezője a BorsodChem Zrt. volt. Tapasztalataink szerint a vállalat szakképzés-támogató programjai hatására a tanulók motiváltsága nő, javulnak a tanulmányi eredményeik, ami által magasabb színvonalon képzett munkaerőt biztosíthatunk a Társaság számára. Külön öröm számunkra, hogy végzett vegyésztanulóinkat maradéktalanul foglalkoztatni tudják, erősítve ezzel az intézményi beiskolázás további bővülését
– írja a sajomente.hu
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)