Két év szünet után újra nemzetközi ásványfesztivál Miskolcon
![Két év szünet után újra nemzetközi ásványfesztivál Miskolcon](https://civishir.hu:10013/media/db403f6f-25df-4474-b27a-8c5e3600bbae.jpg?size=850)
A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetemen Főépületében március 11-én és 12-én – tájékoztatta az MTI-t az egyetem.
A rendezvény, amelyen több mint száz kiállító mutatja be kollekcióját, immár 39. alkalommal nyitja meg kapuit "a Föld rejtett kincsei, a szemkápráztató ásványok, ékkövek, díszítőkövek, kőzetek és ősmaradványok" iránt érdeklődők előtt.
Az ásványbörzéhez ismeretterjesztő előadások és kiállítások is kapcsolódnak, amelyek az Év ásványának választott antimonitot és az Év ősmaradványát, a borostyánt reprezentatív tárlatokon mutatják be, a legkisebbek pedig egy földtudományi játszóházban ismerhetik meg közelebbről az ásványok világát – írták. A látogatók megtekinthetik a Miskolci Egyetem ásványgyűjteményét is, amely az egyik legkorábbi oktatási célú földtudományi kollekció. Eredete az 1735-ben Selmecbányán alapított bányászati-kohászati tanintézetig, majd az abból kialakult Bányász Akadémiáig vezethető vissza, és jelenleg mintegy 7400 tételből áll.
A közlemény szerint Mucsi Gábor, a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának dékánja az esemény sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az "ásványok szépségük mellett rendkívül hasznosak a mindennapjainkban", hiszen meghatározó szerepet játszottak a modern kori civilizáció fejlődésében.
A XXXIX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon több olyan szolgáltatást is díjmentesen vehetnek igénybe a látogatók, mint az ásvány- vagy drágakőhatározás.
A rendezvény idején tartja soros ülését a Magyar Minerofil Társaság (MAMIT), amely újonnan alapított szakmai díjait előszőr a miskolci ásványfesztiválon adja át, és ekkor mutatja be megújult honlapját is - közölték. A fesztivál honlapja szerint a felnőttek ezer, a diákok ötszáz forint ellenében, míg 6 éves korig a gyermekek ingyen látogathatják meg az eseményt, amely szombaton délelőtt kilenctől délután hatig látogatható.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)