Kifosztották ismerősüket: elítélték a két sajószentpéteri nőt
![Kifosztották ismerősüket: elítélték a két sajószentpéteri nőt](https://civishir.hu:10013/media/208c1f15-a4d6-47dc-abf7-73d5dfdfec10.jpg?size=850)
A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott két sajószentpéteri nő ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban.
Az ítéleti tényállás első pontja szerint 2022 novemberében a délutáni órákban a vádlottak az elsőrendű terhelt sajószentpéteri lakásán tartózkodtak, ahová később megérkezett a mozgáskorlátozott sértett. Együtt italoztak, majd az elsőrendű vádlott – kihasználva a sértett mozgáskorlátozottságát – elvette a korábban a sértett által a párna alá tett pénztárcáját, melyben benne volt 40 ezer forint készpénz, személyes iratai és bankkártyája. A sértett észrevette a történteket, és visszakérte a tárcáját, a terhelt azonban ennek nem tett eleget, hanem a pénzből átadott 5 ezer forintot a cselekményt észlelő, de abban részt nem vevő másodrendű vádlottnak.
A sértetthez a későbbiek során a pénztárcája és bankkártyája visszakerült, így az okozott kárból ezer forint megtérült.
A második tényállási pont szerint a másodrendű vádlott néhány nap múlva azért kért rendőri intézkedést telefonon, mert állítása szerint egy sajószentpéteri gyalogátkelőhelyen a sértett férfi lábán megállás nélkül áthajtott egy gépkocsi, s ennek következtében erősen vérzik. A kiküldött járőrök a feltételezett bűncselekmény elkövetésének helyén nem találtak vérszennyeződést, de a sértett lába erősen vérzett, ezért mentővel kórházba szállították. A férfi sérüléseit valójában az ittas állapotban lévő másodrendű vádlott okozta oly módon, hogy hasított fával minden indok nélkül a lakásában 4-5 alkalommal megütötte a sértett lábujjait, miközben az elsőrendű vádlott a férfi felső testét ütötte.
A másodrendű vádlott bántalmazása következtében a férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A terhelt nő azért, hogy a saját cselekményét leplezze, a rendőrségen olyan valótlan bejelentést tett, amely alapján a nyomozás elrendelését megalapozó közlekedési bűncselekmény elkövetésének a látszatát keltette.
A járásbíróság az elsőrendű vádlottat kifosztás bűntettében, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében és közokirattal visszaélés vétségében, míg a másodrendű vádlottat hatóság félvezetésének vétségében mondta ki bűnösnek, ezért az elsőrendű vádlottat 3 év 8 hó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat 10 hónap szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A joghátrány megállapítása során súlyosító körülmény volt mindkét terhelt büntetett előélete és az, hogy velük szemben folyó más büntetőeljárás hatálya alatt követték el a cselekményt, továbbá ilyenként értékelte a bíróság az erőszakos, valamint a vagyon elleni cselekmények elszaporodását, továbbá az elsőrendű terhelt esetében a többszörös halmazatot.
Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és a védő fellebbezést jelentettek be.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)
![Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken Nem remekeltek a strandbüfék a hatósági ellenőrzéseken](https://civishir.hu:10013/media/4b917480-708f-4ca8-aa1f-d74be181b9a1.jpg)
![A Volánbusz beolvad a MÁV-ba A Volánbusz beolvad a MÁV-ba](https://civishir.hu:10013/media/bac4a55d-de68-4a8d-bb9e-64ccba2827fb.jpg)