Hirdetés

„Kinyírunk benneteket!” – kiabálták a rendőrökre támadó borsodiak

MTI | 2024. 01. 24. | 11:15:11
Hat ember ellen emeltek vádat az Ózdi Járásbíróságon.
„Kinyírunk benneteket!” – kiabálták a rendőrökre támadó borsodiak
Hivatalos személy elleni erőszak (Fotó: Illusztráció/rendőrség)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette – és egyikük esetében ittas járművezetés vétsége – miatt emelt vádat négy férfi, egy nő, valamint egy fiatalkorú férfi ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az Ózdi Járásbíróságon – tudatta január 24-én a Központi Nyomozó Főügyészség. Közleményük szerint 2023 júniusában egy borsodi településen legalább 30 fő részvételével családi rendezvényt tartottak, amelyről csendháborítás miatt több bejelentés is érkezett a rendőrségre. A vádirat megállapítja: előbb három rendőr érkezett a helyszínre – a jelenlévők már ezt is sérelmezték –, majd miután újabb bejelentés érkezett, a rendőrség megerősített erővel, tizenegy rendőrrel vonult ki.

Az ingatlanban lakó, harmincas évei elején járó nő az agresszív tömeg bátorítása mellett a hivatalos személyre támadt, rángatni kezdte az intézkedést irányító rendőr ruháját, miközben a férje a kaput belülről rugdosva, kiabálva fenyegette a rendőröket.

A rendőrök elő akarták állítani a nőt, ezért a szolgálati gépkocsi felé indultak vele, amit az ingatlan udvarán tartózkodó, erősen ittas, körülbelül húsz fő próbált akadályozni, miközben a vádlottak őrjöngve indultak meg a rendőrök felé azt ordibálva, hogy „megdöglötök, megölünk benneteket!”. A rendőrök többször vetettek be könnyfakasztó gázt, csak így tudták a támadókat távol tartani maguktól, akik társaik biztatása mellett a rendőrök felé ütöttek és rúgtak, azt kiabálva, hogy „kinyírunk benneteket”. Pár óra elteltével két ittas vádlott és hozzátartozóik az intézkedés miatt kérdőre akarták vonni a rendőröket, ezért autóval a rendőrkapitányság épületéhez mentek.

A nyomozó ügyészség a vádiratában a felnőttkorú elkövetők esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, az ittasan személygépkocsit vezető társukkal szemben továbbá pénzbüntetésre és határozott ideig tartó közúti járművezetéstől eltiltásra. A rendőrökre támadó nő és négy férfi az elkövetés óta letartóztatásban van, míg fiatalkorú társuk bűnügyi felügyelet alatt áll, az ő esetében próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés a büntetési indítvány.

Hirdetés
További híreink
Encset itt-ott megtépázta a vihar
Encset itt-ott megtépázta a vihar
Fügödön 21 lakost érintő káresemény történt.
Letartóztatták az aberrált borsodiakat
Letartóztatták az aberrált borsodiakat
Köveket helyeztek egy nő nemi szervébe.
Magyarok kenyere: Hangony a házigazda
Magyarok kenyere: Hangony a házigazda
A búzaadományokat június 29. és augusztus 20. között várják a szervezők.
Medvét láttak Hangonynál
Medvét láttak Hangonynál
A sportpálya közelében.
Régi-új polgármester Arnóton
Régi-új polgármester Arnóton
Ismét Gulyás Ágnes kapott bizalmat.
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Holtan találták meg a szomolyai férfit
Összehangolt kutatást végeztek.
Baleset Bükkábránynál: öten meghaltak
Baleset Bükkábránynál: öten meghaltak
A 3-as főúton történt a tragédia.
Frontális ütközés Bükkábránynál
Frontális ütközés Bükkábránynál
Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki.
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
Hőség: több vonalon is sebességkorlátozást vezettek be
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Letartóztatták az aberrált borsodiakat
Letartóztatták az aberrált borsodiakat
Köveket helyeztek egy nő nemi szervébe.
Lenyelt kapszulákban csempésztek heroint
Lenyelt kapszulákban csempésztek heroint
A bandát irányító nőt a Hajdúdorogi Rendőrőrs munkatársai fogták el.
Parfümtolvajt keresnek a miskolci rendőrök
Parfümtolvajt keresnek a miskolci rendőrök
A lakosság segítségét kérik.
Késsel fenyegett a rendőröket egy felsőnyárádi
Késsel fenyegett a rendőröket egy felsőnyárádi
Jogerős ítélet született az ügyben.
Megvert egy férfit a miskolci megállóban
Megvert egy férfit a miskolci megállóban
Az elkövetőt a rendőrök keresik.
Tiltott szert használt három borsodi
Tiltott szert használt három borsodi
Mindegyikük ellen vádat emelhetnek.
Őrizetben Fonyód egykori fideszes polgármestere
Őrizetben Fonyód egykori fideszes polgármestere
Két embert már le is tartóztattak hűtlen kezelés miatt.
Körözik a zalai ál-Jézust
Körözik a zalai ál-Jézust
Milliókat csalt ki hiszékeny emberekből.
Betonkeverő okozta egy borsodi halálát
Betonkeverő okozta egy borsodi halálát
Vádat emeltek egy cég ügyvezetője ellen.
Hirdetés
Hirdetés
Az egészségügyiek munkaszüneti napja következik
Az egészségügyiek munkaszüneti napja következik
Záérva tartanak a rendelők, de azért lesz ügyelet.
Encset itt-ott megtépázta a vihar
Encset itt-ott megtépázta a vihar
Fügödön 21 lakost érintő káresemény történt.
Gazdaság
Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Új gyermekorvosi rendelőt alakítanak ki Miskolctapolcán
Több fejlesztést is megvalósít az önkormányzat.
Megnevezték a NAV új elnökét
Megnevezték a NAV új elnökét
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Szemtanúkat keresnek a miskolci rendőrök
Szemtanúkat keresnek a miskolci rendőrök
Egy baleset körülményeit szeretnék tisztázni.
A Fidesznél kapott munkát a kirúgott TEK-vezér
A Fidesznél kapott munkát a kirúgott TEK-vezér
Közben Hajdu Jánost az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki.